Ülj le egy szóra Mátyás királlyal! – bemutatták az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének projektjét

feb-23

cikkek

A ma tartott sajtótájékoztatóval startolt az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének Ülj le egy szóra Mátyás királlyal című projektje. A Mátyás emlékév rendezvénysorozata keretében megvalósuló program köztéri bútorok és Mátyás legendák bemutatást tűzte ki célul, melyet fiatal műépítészek és arculattervezők csapatával közösen valósítanak meg. Az első alkotást a györgyfalvi negyedben található Merkúr parkban helyezték el.

„Mátyás király lehet egy olyan történelmi személyiség, aki az aktuális kontextusban összekötheti a magyar és román közösséget. Úgy gondoljuk, hogy a Mátyás királlyal kapcsolatos legendákat a románoknak is ismerniük kell. Hunyadi Mátyás uralkodásából mindannyian tanulhatunk, releváns következtetéseket vonhatunk le nemzetiségtől függetlenül” – nyilatkozta Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke.

A sajtótájékoztató keretén belül Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere arról beszélt, hogy Mátyás király olyan uralkodó volt, akinek mindig volt ideje meghallgatni a gyengéket, az elnyomottakat. „A Mátyás emlékév alkalmából ismét a nép közé elegyedik a király. Kolozsvár parkjaiban ül le beszélgetni az emberekkel. A főtérről elmozdulva a többi városrészen lakókat is megszólítja, hiszen ma is fontos az, hogy a nép közelébe kerüljön” – nyilatkozta az alpolgármester. Az RMDSZ-es városvezető hozzátette, hogy további 11 helyszínen fordul meg majd Mátyás király az emlékév során.

Az alkotásokat a fiatal építészmérnökökből álló KOOHO csapat tervezte, akiket Barabás Dénes képviselt az átadón. „Egy olyan alkotást és formanyelvet akartunk létrehozni, mely szokatlansága miatt figyelemfelkeltő, egy időben teljesíti az asztal és szék funkcióját, a helyszínnek megfelelően könnyen is módosítható és a későbbiekben is újra hasznosítható. Így jutottunk el a kockához, mely magasságától függően egy időben lehet szék és asztal is” – mondta el Barabás.

„1443. február 23-án született Kolozsváron Mátyás király. Ez alkalommal a Kolozs megyei RMDSZ felkérésére egy olyan projektet hoztunk létre, mely a király szellemiségét kontextusba helyezi. Három szempontot vettünk figyelembe: legyen figyelemfelkeltő, hasznos és releváns minden Kolozsváron élő közösség számára” – összegezte a projektet Polacsek Péter, a kivitelező Diversity Advertising KFT ügyvezetője.

A következő időszakban, augusztusig Kolozsváron összesen 12 többnyelvű legendákkal feliratozott egyedi utcai bútort adnak majd át. Kolozsvár egy dinamikusan fejlődő város, a történelmi centrumon kívüli negyedek is lakó- és munkahelyek, különféle szolgáltatások és szórakozási lehetőségek sokaságát kínálják. A város növekedése magával hozza a centrum-periféria kettősének újragondolását. A szervezők célja az volt, hogy a tömbház negyedek hétköznapjaiba is kulturális és ugyanakkor hasznos színfoltot csempésszenek. A projekt köztéri installációi kettős célt szolgálnak: egyrészt mutatós, modern ülőalkalmatosság, másrészt egy falat kultúra azok számára, akik kíváncsiak Kolozsvár egyik leghíresebb történelmi személyiségére, Mátyás királyra. A közösségi köztéri művészet szellemiségében olyan városlakókat is szeretnének megszólítani, akiknek mindennapi élete nem a zsúfolt főtérhez kötődik.

3 perc