Kelemen Hunor: A centenárium évében inkább építkezni kellene

Már-10

cikkek

Hasznosabb lenne, ha a centenárium évében építkezni kezdenénk, mert az ünnepségek végeztével semmivel sem maradunk – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke csütörtökön Kolozsváron.

Kelemen Hunor az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban kifejtette: a vasúti közlekedés még olyan sincs, mint 28 évvel ezelőtt volt, és száz év alatt egyetlen, a Kárpátokat átszelő autópályát sem sikerült építenünk. A szövetségi elnök hozzátette: Romániának meg kellene erősítenie kapcsolatait Magyarországgal éppen úgy, mint az összes többi szomszédos országgal.

„Minden racionális ember belátja, hogy stratégiai partnerséget kell kialakítani Románia és Magyarország között. Szükség van egy Bukarestet Budapesttel összekötő gyorsvasútra. (…) Az elmúlt húsz évben Romániának egyetlen igazán nagy projektet sem sikerült elejétől végéig végigvinnie‟ – jelentette ki.

A szövetségi elnök szerint a romániai magyar közösségnek összekötő hidat kell képeznie Románia és Magyarország között. „Én, a magam szerény eszközeivel, megpróbáltam hozzájárulni ahhoz, hogy normális politikai-gazdasági kapcsolatok alakuljanak ki a két ország között. Románia szomszédságpolitikájáról beszélünk. (…) Románia a térség jelentős országa, de szükség van a szomszédos országokkal való jó partneri kapcsolatok kiépítésére‟ – fogalmazott Kelemen, aki szerint az utóbbi időben mégiscsak normalizálódnak a román-magyar kapcsolatok.

„Az utóbbi időben jó esély mutatkozott a román-magyar kapcsolatok normalizálására, ám ez egyeseket aggodalommal töltött el, hogy mi lesz Romániával, Erdéllyel. Nehogy valami szerencsétlenség történjen. Semmi szerencsétlenség nem fog történni! Azok, akik badarságokat mesélnek a tévében, meg kellene nézzék a számokat, és látniuk kellene, hogy ezek a kereskedelmi kapcsolatok működnek, nagyon jól működnek (…). Azt gondolom, hogy Romániának nagyon komolyan el kellene gondolkodnia azon, hogy miként fogja úti és vasúti infrastruktúráját összekötni Közép- és Nyugat-Európával, és hogyan tud ebből hosszútávú haszonra szert tenni.

 

Forrás: www.3szek.ro

2 perc