A kis Bihar megyei településről származó későbbi zeneszerző tehetsége már korán megmutatkozott. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben Eisikovits Mihály és Halmos György tanítványa volt. Tanulmányait a moszkvai Pjotr Iljics Csajkovszkij Konzervatóriumban fejezte be 1954-ben. Hosszú pályafutása alatt különböző kutatási és alkotói ösztöndíjakkal megfordult a müncheni, darmstadti és berlini egyetemeken is.
Moszkvai tanulmányai után Bukarestben telepedett le. A konzervatórium tanársegéde lett, majd 1958-tól egyetemi adjunktus, 1974-től 2001-ig pedig egyetemi docens. Zeneszerzést és zeneelméletet tanított.
Gazdag elméleti munkásságának meghatározó alaptémája volt George Enescu és Bartók Béla műveinek elemzése.
Vizsgálta Bartók zenéjének a népzenével való kapcsolatait, tanulmányozta Enescu követőit, a román népzenét és nem utolsósorban Webern és Schubert osztrák zeneszerzők munkásságát. Pályafutása alatt mintegy 120 zeneelméleti tanulmányt írt. Az ötvenes évek második felétől komponált (báb)színházi kísérőzenét, majd 1959-től kezdve filmzenét is, első alkalommal Gheorghe Turcu Avalanşa című filmjéhez.
Zeneszerzőként az első komoly sikert a Comoara din Vadul Vechi (rend. Victor Iliu, 1964) című film zenéjével aratta, amelyet az elkövetkező harminc évben olyan filmek zenéi követtek, mint a Mihai Viteazul (Sergiu Nicolaescu, 1970), Atunci i-am condamnat pe toţi la moarte (uő, 1972), Vlad Ţepeş (Doru Năstase, 1979). Alkotói munkáját külföldön is elismerték. Többször részesült németországi ösztöndíjban, 1978-ban DAAD (Deutscher Akademischer Austauschdienst) ösztöndíjával volt Berlinben. Munkásságért számos hazai és nemzetközi díjban részesült. 1972-ben a moszkvai Nemzetközi Zenei Fesztiválon díjazták, 1993-ban pedig megkapta a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetségének életműdíját.
Életművének magyar vonatkozású alkotásai: Kantáta régi csángó szövegekre (1957); A toledói ablaküvegező (operaparódia Bajor Andor szövegkönyvére, 1959). A Kolozsvári Állami Magyar Színház számára a következő darabokhoz írt kísérőzenét: Madách Imre: Az ember tragédiája (1965) és Euripidész–Sartre: Trójai nők (1966).
Egész életét a zene töltötte ki. Zenét írt, a zenéről írt, és egészen haláláig tanított. Zenéjére hatással volt George Enescu és Bartók Béla munkássága, kortársai közül pedig O. Messiaen, P. Boulez, G. Ligeti, K. Stockhausen inspirálta, ugyanakkor Constantin Brâncuşi művészete is fontos ihletforrás volt számára. A szobrászművész tiszteletére egy öt darabból álló ciklust komponált.
RoMIL
Horaţiu Demian: Dialectul muzical românesc al lui Tiberiu Olah. istoria filmului.ro /articol /376/ 15 noiembrie 2016. (*2018.03.08.)
Fotó:
2perc