Apja a vasútnál dolgozott pályaőrként, édesanyját korán elveszítette. Mivel a család nehéz anyagi körülmények között élt, már gyermekkorában tehenekre és libákra vigyázott, ekkor kezdte felfedezni a környezetében élő növényeket. A megfigyelések végül egész életére kiható szenvedéllyé váltak. Apja áthelyezése miatt az elemi osztályokat Kolozson, a középiskola alsóbb osztályait pedig Marosvásárhelyen végezte. Ezt követően a kolozsvári tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Mivel az otthonról kapott támogatás nem volt elégséges, Marosvásárhelyen nyomorúságos körülmények között élt, Kolozsváron kisebb diákok, valamint saját osztálytársai korrepetálását vállalta.
Kitűnő tanulmányi eredményeinek hála, tandíjmentes helyet kapott a budapesti Tanárképző Intézet Természetrajz–Földrajz Karán. Itt eredményeivel és a tanulmányi kirándulásokon tett megfigyeléseivel hamar tekintélyt vívott ki magának. Az utazások során bejárták a Monarchia-beli Magyarország kevésbé ismert vidékeit. Budapesten életre szóló barátságot kötött Bányai János geológussal és Kittenberger Kálmán zoológussal.
Minthogy főiskolás korában a Tátra vidékén gyűjtött növényeket, a Felvidékre kérte kinevezését. 1904–1911 között a késmárki gimnázium tanára volt, kutatásainak eredményét a Botanikai Közlemények és a Magyar Botanikai Lapok közölte.
1911-ben – saját kérésére – Marosvásárhelyre helyezték, ahol csakhamar (1914-ben) kiadta a Marosvásárhely és környékén élő tavaszi és nyárelejei növények meghatározó könyve című munkáját. Az első világháborút az időközben megnősült és öt gyereket nevelő tudós nehéz körülmények között vészelte át. Kézügyességét kihasználva, alkalmi munkákkal biztosította családja megélhetését.
Növénytan biológiai alapon című könyve (1922) az impériumváltás utáni első erdélyi szakkönyv volt. 1922-ben Alexandru Borza felkérésére elvállalta a kolozsvári Botanikus Kert múzeumőri állását, ennek köszönhetően hátralevő életét a tudománynak szentelhette. Mindennapi munkájához tartozott a botanikus kert herbáriumának gazdagítása. 1923-tól az intézet szakfolyóiratában közölte román és magyar nyelvű tanulmányait, de nyugati szaklapokban németül is közölt dolgozatokat.
A kutatás mellett oktatott is. Híressé tette a munkabírás és a nagy szakértelem. Naponta tizenkét órát is dolgozott.
Vakmerő növénygyűjtő volt, hegymászókat megszégyenítő ügyességgel szerzett meg egy-egy ritkább, szép példányt. Közismert volt precizitásáról, természetimádatáról.
Ennek a gyűjtőmunkának a gyümölcse az 1937-ben magyar és román nyelven kiadott A Tordahasadék: monográfikus ismertetés című tudományos munkája (a nagyközönségnek kiadott rövidebb változat – A Tordahasadék nevezetesebb látnivalóinak rövid ismertetése – egy évvel később jelent meg).
Szintén évtizedes kutatómunka eredménye a Soó Rezsővel közösen publikált monográfia: Kolozsvár és környékének flórája (1941–1944 között, kilenc füzetben).
1942-ben nyugdíjazták, de azt követően sem hagyta abba a munkát. 1948-ban a Román Akadémia rendes tagjává választották. Ebben a minőségében kérték fel, hogy vezesse a Románia flóráját leíró rendszeres monográfia munkaközösségét. A 13 kötetes Flora R.P.R. – R.S.R. munka címszavainak több mint felét ő szövegezte. 119 új faj, alfaj, forma és változat leírása fűződik a nevéhez.
1958-ban a Retyezát-hegység növényzetéről adott ki részletes ismertetőt (Flora şi vegetaţia Munţilor Retezat). Ő fedezte fel és írta le a Kis-Ázsiában élő Triplopetanum (1925) (ma Alyssum), valamint a Keleti-Kárpátokban megtalált Pietrosia (1963) növénynemzetség fajait is.
Budapesti előadó körútján hunyt el. A Házsongárdi temetőben nyugszik.
RoMIL
Váczy Kálmán – Bartha Sándor: Nyárády Erazmus Gyula a természettudós. Bukarest, 1988.
Fotó: www.szabadsag.ro
3perc