Székely földműves család elsőszülött fia volt. A korabeli szokással ellentétben nem a kisebbeket, hanem őt taníttatták. Az elemit a helyi Római Katolikus Népiskolában járta. A gimnázium első három osztályát Csíksomlyón, a IV–VII. osztályt Csíkszeredában (a ferences gimnázium új székhelyén), a VIII. osztályt Gyulafehérváron végezte. 1915 júniusában érettségizett, három nap múlva besorozták, októberben alakulatával az olasz frontra küldték. 1916 szeptemberétől 1917 decemberéig Ojtozban teljesített katonai szolgálatot, 1918-ban ismét az olasz hadszíntérre irányították. A háborúban háromszor sebesült meg. Az összeomlás után belépett a Székely Hadosztályba, 1919 tavaszán részt vett a tiszai hadműveletekben, fogságba került, s a brassói fellegvárba zárták, ahonnan rövid ideig tartó fogság után hazaengedték.
1920 őszén jelentkezett felvételre a gyulafehérvári teológiai szemináriumba. 1924. július 6-án Majláth G. Károly püspök szentelte pappá, egy hét múlva szülőfalujában mutatta be első szentmiséjét. Káplánként Ditróban, majd Gyergyószentmiklóson szolgált. 1926 augusztusától a gyergyószentmiklósi gimnáziumban, 1928-tól a marosvásárhelyi főgimnáziumban volt hittanár és a fiúnevelő intézet igazgatóhelyettese, 1929. július 1-jétől a nagyszebeni Szent Teréz árvaház felügyelője. 1930 októberében Gyulafehérvárra helyezték: püspöki levéltáros és titkár lett.
1932. október 1-jétől kolozsvári egyetemi lelkésszé nevezték ki. Itt 1933-ban György Lajossal megalapította és szerkesztette az Erdélyi Iskola című nevelésügyi folyóiratot, amely fontos eszköznek bizonyult a feléledő római katolikus hitéletben és oktatásban. A szerkesztési munkálatokat püspökké szentelése után átadta György Lajosnak, de az évek során még 18 cikk, tanulmány jelent meg tőle.
1934-től az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója lett.
1938. augusztus 14-én a kolozsvári Szent Mihály plébánia közgyűlése plébánossá választotta. Majláth püspök utóda, Vorbuchner Antal azonban még abban az évben meghalt. A Szentszék Márton Áront nevezte ki püspöknek. 1939. február 12-én Andrea Cassulo apostoli nuncius Augustin Pacha temesvári és Fiedler István szatmár-nagyváradi püspökök segítségével szentelte őt püspökké.
Püspöki címerének jelmondata Tours-i Szent Mártontól származik: Non recuso laborem. Kiegészített magyar fordításban így hangzik: „Uram, ha népednek szüksége van rám, nem vonakodom a munkától.” S valóban, a püspökszentelést követő négy évtized felelősségteljes, egyházat és közösséget mentő munkával telt. A legkeményebb politikai környezetben kellett helytállnia – előbb a királyi, utóbb a kommunista diktatúrában.
Az esetek döntő többségében – a mostoha körülmények ellenére is – sikerült megtalálnia a legkisebb veszteséget hozó, kompromisszumos megoldást. A Státus vagyonát ugyan nem tudta maradéktalanul egyben tartani, s 1948-ban az egyházi iskolákat is államosították, de a rábízott lelkeket a legnagyobb gonddal óvta és mentette.
II. Károly diktatúrájában sikerült kiegyeznie az államhatalommal. A második bécsi döntést követően – Dél-Erdélyben maradva – egyszerre kellett védenie a magyarság érdekeit az Antonescu-rezsimmel szemben, és – helytartója révén – kormányoznia az Észak-Erdélybe került többséget.
Emberi méltóságát megőrizve, vállalva a kockázatot és az esetleges vádakat, 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott beszédében, majd május 22-én a magyar belügyminiszternek írt levelében elsőként állt ki és beszélt a zsidók deportálása ellen, emiatt a magyar hatóságok mint román állampolgárt kiutasították Kolozsvárról.
A második világháborút követően mint az erdélyi magyarság szellemi vezetője memorandumban állt ki egy igazságos béke mellett. 1945-ben anyagilag is támogatta a frissen alakult Bolyai Tudományegyetemet, valamint egész egyházmegyéjét mozgósítva, az 1946–1947-es éhínség áldozatait. 1946-os csíksomlyói beszédével sikerült megakadályoznia azt, hogy a feszült hangulatban a búcsú népgyűléssé, esetlegesen népfölkeléssé alakuljon át. 1948-ban kiállt a betiltott Görögkatolikus Egyház mellett, papjainak és szemináriumának is igyekezett menedéket nyújtani.
1949. únius 21-én a kommunista hatóságok letartóztatták, hazaárulás és valutavétség vádjával életfogytig tartó kényszermunkára ítélték. Hat év múlva helyezték szabadlábra, az akkori nemzetközi enyhülés jegyében 1955. március 24-én tért vissza Gyulafehérvárra. Bár évekig semmit sem tudhattak hol- és hogylétéről, szabadulásának puszta reménye hatalmas lelkierőt adott a híveknek.
Hazatérése után a börtönévei idején állami kezdeményezésre létrehozott békepapi mozgalomhoz csatlakozó papjait gyónásra és bűnbánatra szólította fel; elvei szerint nem a büntetés, hanem a megbocsátás a célravezető a megtévesztettek helyes útra terelése érdekében. Bérmálási körútjai hatalmas tömegeket mozgattak meg, s ezzel ismét kihívták a kommunista hatalom nemtetszését. 1957–1967 között házi őrizetben tartották, nem hagyhatta el a püspöki palotát. A nemzetközi helyzet újabb változása hozta magával a szigor feloldását, a 71 éves püspöknek megengedték, hogy elhagyja székhelyét.
Ezután sem volt azonban hajlandó megbékülni az államhatalommal, mivel sem a felekezeti iskolák, sem a görögkatolikusok, sem a korábban betiltott szerzetesrendek ügye nem rendeződött. 1969 után többször is járt Rómában, és felszólalt a püspöki szinódusokon.
Hetvenöt éves korában felmentését kérte a püspöki tisztség alól, ezt azonban VI. Pál pápa nem fogadta el, de segédpüspököt nevezett ki a szintén börtönt viselt Jakab Antal személyében. Életének utolsó évtizedében palotájában megfordult az erdélyi és a magyarországi értelmiség java része.
Segítette a pályakezdő értelmiségieket, vallási vagy politikai nézetüktől függetlenül. Határozott és tiszta lelkiismeretű kiállása az erdélyi magyarság szellemi vezetőjévé tette egészen haláláig.
Számtalan szobrot állítottak az emlékére, boldoggá avatási eljárása még nem zárult le.
Csíkszeredában a Szék útja sarkán lévő gimnázium – melynek hajdan a diákja volt – ma az ő nevét viseli.
Szellemi hagyatékát – az érseki levéltár, a Márton Áron Múzeum és a Batthyaneum dokumentumai alapján – Marton József teológiai professzor rendezi sajtó alá. A Márton Áron hagyatéka sorozatban 2005-től máig 16 kötet jelent meg.
Domokos Pál Péter: Rendületlenül… Márton Áron Erdély püspöke. Budapest, 1989.
Márton Áron emlékkönyv születésének 100. évfordulóján. Szerk. Marton József. Kolozsvár, 1996.
Virt László: Nyitott szívvel. Márton Áron erdélyi püspök élete és eszméi. Budapest, 2002.
Erdélyi Iskola. Antológia, repertórium. Összeáll. Ozsváth Judit. Csíkszereda, 2003.
Fotó: www. ersekseg.ro
5perc