A 20. századi erdélyi egyháztörténet kiemelkedő személyisége. A jelentős református „erőtérrel” rendelkező Nagyenyeden született. Édesapja – Makkai Domokos – a Bethlen Kollégium tanára, több teológiai és egyháztörténeti mű szerzője. Így azt is mondhatnánk, hogy a fiatal Makkai – családi háttere révén – predesztinálva volt későbbi karrierjére. Tanulmányait Nagyenyeden kezdte, a középiskolát Sepsiszentgyörgyön fejezte be 1908-ban. Tanulmányait Kolozsváron folytatta, ahol a teológia mellett az I. Ferenc József Tudományegyetem bölcsészkarán is tanult. Diáksága egybeesett a református egyház megújhodási folyamatával, akkortájt egy igen tehetséges, fiatal teológus társaság tevékenykedett a kincses városban és annak vonzáskörzetében.
1912-ben hitoktató Kolozsváron, decemberben megszerzi a bölcsészdoktori oklevelet. Párhuzamosan ezzel igemagyarázó és tudományos cikkeket publikál, többek között az Erdélyi Református Egyházkerület folyóiratában, a Református Szemlében. 1915–1917 között Vajdakamaráson lelkész (itteni élményeiből születik a Mezőség szórványvilágát megelevenítő regénye, a Holttenger, 1923), két esztendővel később már a gyakorlati teológia tanára Sárospatakon; 1918-ban visszatér Kolozsvárra, a rendszeres teológiai tanszéket bízták rá. Tehetségét egyháza hivatalosságai is elismerték, harminckét évesen az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője lett, Nagy Károly püspök halála után, 1926-ban pedig őt választották püspökké. Egyházkormányzati teendői mellett fontos volt számára a magyar anyanyelvű felekezeti oktatás intézményeinek, az egyház vagyonának védelme. A Felekezetközi Tanács révén igyekezett egy mederbe terelni az erdélyi magyar felekezetek közös érdekképviseletét, természetes szövetségben az Országos Magyar Párttal. Püspök-lelkészként a lelki megújhodás egyik legkiemelkedőbb hirdetője, reformok sorát vezette be, kezdeményezésére az istentiszteleti liturgia is megújult. A legnagyobb erdélyi magyar felekezet püspökeként tagja lett Románia Szenátusának.
Bekapcsolódott az irodalmi és kulturális életbe is. Az 1920-as években formálódó kisebbségi ideológia kialakulásában fontos szerepet játszott Ady-könyve (Magyar fa sorsa. A vádlott Ady költészete, 1927), és öt előadásból formált röpirata, a Magunk revíziója ccímmel 1931-ben megjelent kötete, amelyben a csodavárás, a megalkuvás helyett a múltban elkövetett hibákkal szembeni önbíráló felelősség, s az élet parancsaként a társadalmi feladatokat felvállaló életprogram fontosságát hangsúlyozta.
Szépirodalmi művei közül széles körű vitát és megbotránkozást keltett Ördögszekér című, 1925-ben megjelent regénye, amelynek középpontjában Báthory Gábor fejedelem és a feslett életű, annak idején boszorkány hírében álló húga, Báthory Anna testvérszerelme áll. Későbbi regényeiben is többnyire a magyar nemzet múltjából merített: Táltos király és Sárga vihar című regényei (mindkettő 1934-ben) az 1241-es tatárjárás korában játszódnak és a pusztulásból való újjászületés reményét sugallják az akkori idők olvasójának.
A transzilvanizmus egyik jeles képviselőjét is tisztelhetjük benne.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdély Irodalmi Társaság és a Kemény Zsigmond Társaság aktív tagja, az Erdélyi Helikon és a Hitel munkatársa, 1921–25 között a Református Szemle szerkesztője. 1936-ban váratlanul Magyarországra utazott, szanatóriumba vonult és betegségére hivatkozva lemondott a püspökségről. Lemondásának oka mai napig vita tárgyát képezi, de indulatokat annak idején széles körben inkább a távozása után közölt Nem lehet című cikke (Látóhatár, 1937/2.) váltott ki, amelyben kinyilatkoztatta, hogy a kisebbségi létformát képtelenségnek tartja. A cikkére Reményik Sándor által adott válasz (Lehet, mert kell! Ellenzék, 1937. február 17.) az egész kisebbségi magyar közösség jelszava lett. Tettének hátsó indítékait nem ismerve, számos bírálat érte mind Erdélyben, mind Magyarországon, de a kritikákra nem volt módja őszinte választ adni.
A cikk körüli vitában annak idején felvetődött morális és kisebbségi sorskérdések az 1980-as években tették újra időszerűvé felelevenítését, bár a kérdésről a Limes Körben csak zárt körben lehetett vitát folytatni (Nem lehet. A kisebbségi sors vitája. 1989.) Úgy tűnik azonban, a felvetett kérdések nem vesztettek időszerűségükből az 1990-es évek elején sem, amikor az ismételten felvetett kérdésre befutott válaszokat a Lehel – neme lehet című kötetben közölték (1995). Makkai Erdélyből való távozása után Debrecenben lett egyetemi tanár, a gyakorlati teológia egyik tanszékén. 1938-ban – teológiai és irodalmi tevékenysége elismeréséül – a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság elnökévé választották. 1950-ben megszűnt az egyetemen a hittudományi kar, akadémiai tanár lett.
RoMIL, ÚMÉL.
Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon.
4perc