A középiskolát szülővárosában végezte (1941). Ezt követően több szakmát is kipróbált – például a fényképészetet –, de megfordult Mattis Teutsch festőiskolájában is. Végül a bábjáték ragadta meg igazán. Harag György a bábozás nagyasszonyának tartotta, nagyra értékelte művészetét.
1949-ben szegődött a kolozsvári Bábszínházhoz, rövid nagyváradi kitérő után (1955–58) ugyanott folytatta, nyugalomba vonulásáig (1984).
Mivel akkoriban nem volt bábszínészképzés, fiatal kollégáival egymást segítve, autodidakta módon képezték magukat. Kovács Ildikó vállalta a rendezést, s bár nem volt hozzá semmilyen képzettsége, a fantázia, a szakma iránti alázat és a gyakorlat jó rendezővé tette. A kezdőcsapat lelkesedése minden akadályt leküzdött, sikereik kulcsa a minőség volt. Keverve az élő- és a bábjátékot, előadásainak jellemzője a játékosság és a míves humor volt, amely a homo ludens ősi ösztöneihez szól, és gyermek és felnőtt nézőit egyaránt látomása részeseivé teszi.
Úttörője és serkentője volt a pantomimmozgalomnak, létrehozta a Mim 7 nevű csoportot; remek együttest verbuvált (tagjai között volt többek között Péter János, Balló Zoltán és Zsuzsa, valamint Zsigmond Júlia), minden előadásuk élményszámba ment.
Rendezői elképzeléseivel a korszerű bábjátékot illető fontos támpontokat fogalmazott meg, erről tanulmányai tanúskodnak: a bábozás népszerűsítése érdekében, annak el- és megismeréséért több tanulmányt írt az Utunk, Korunk és Művelődés folyóiratokba.
Kényszernyugdíjazása (1984) után egy új csapathoz került, velük dolgozott tovább. Keze alatt a Ciróka Bábszínház szintén jelentős alkotóhellyé vált, az onnan indult kezdeményezés országos bábfesztivállá nőtte ki magát. E találkozók egyben a szakmai képzés fórumai is voltak: csoportos beszélgetéseik továbbképző tanfolyammal értek fel. Ő ilyenkor osztotta meg a fiatalabbakkal szakmája évtizedes tapasztalatait. Makacs embernek tartották, aki kitartott álláspontja mellett, mindenekelőtt a bábu művészi erejében hitt. Világéletében azért küzdött, hogy a bábozást, bábjátékot a színházéval azonos mércével mérjék.
1994-ben sikeresen indított útjára egy tábort, ahol a tanulni vágyó színészpalánták elsajátíthatták tőle a legfontosabb értékeket. Bár tanári képzettsége sem volt, mégis rengeteget tanított.
Hosszú pályája során – mely majdnem hatvan évet ölelt fel – tizenegy hazai és négy magyarországi bábszínházban dolgozott, utolsó előadását, Az ördögűző jó barátokat (2007-ben) már betegen rendezte meg.
A hetvenötödik születésnapja alkalmából készült interjúban így vallott a bábszínházról: „…számomra a teljességet jelenti. Minden benne van, ami engem izgat. A képzőművészettől a mozgásig, az irodalomtól a játékig, a humorig, a groteszkig, a fantázia szabadságáig.” 2004-es keltezésű szakmai önéletrajzában fesztiválszereplései, kitüntetései és díjai felsorolását „balsorsú előadásai hosszú listájával” ellenpontozza: „Mindig ott szerepeltem (még ma is!) a hivatalosságok és a színházigazgatók fekete-listáján; a következmények: sikeres, de utólag megsemmisített, mellőzött vagy éppenséggel betiltott előadások, szabotált vagy a cenzúra által eleve halálra ítélt produkciók. Íme néhány példa: Emberke, oh! (Mészöly Miklós, Nagyvárad, 1958) […], Szentivánéji álom (W. Shakespeare, Kolozsvár, 1965) […], Übü király (A. Jarry, Kolozsvár, 1980) […], Don Quijote (Kecskemét, 1997).”
Ugyanebben az önéletrajzban munkássága nagy ajándékának nevezi a vezetése alatt összeforrott kolozsvári bábosok munkaközösségét:
„Alkotó szellemű csapat voltunk voltunk, és szenvedélyesen szerettük a bábművészetet. Együtt dolgoztunk, mondhatni együtt nőttünk fel, harminc éven keresztül. Sehol másutt nem találkoztam ilyen összeforrott professzionista csapattal.”
Sírhelye a Házsongárdi temetőben van.
A bábszínházi rendezés. Budapest, 1974.
Báboskönyv. Kolozsvár, 1974.
RoMIL
Kovács Ildikó: A mágia színháza. Színház, 1996. június.
Nánay István: A bábozás nagyasszonya, Kovács Ildikó 1927–2008. Színház, 2008. március.
Kovács Ildikó: Szakmai önéletrajz (2004). In Szebeni Zsuzsa (szerk.): Kovács Ildikó bábrendező. Tanulmányok, interjúk, írások. Kolozsvár–Budapest, 2008. 333–339. o.
Fotó: https://kronika.ro/kultura/a-bbabszinhaz-nagykorusitor-kovacs-ildikora-emlekeznek-kolozsvaron
4perc