Korunk egyik legfoglalkoztatottabb erdélyi magyar szobrásza volt, akinek tehetségét Európában is számontartották. Textilgyári munkások gyermeke volt, tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Középiskolában kezdte el, majd 1957–1963 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. Mesterei Kós András, Romulus Ladea és Kádár Tibor voltak.
Már diákként is szakmai sikereket ért el, s egész életében termékeny művész maradt. 1960-ban köztársasági ösztöndíjat nyert. Diplomája megszerzése után a temesvári egyetem rajztanárképző karán oktatott, majd a Traian Vuia Műegyetemen volt adjunktus. 1990-től a Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karának professzora volt, ezzel a temesvári képzőművészeti szakoktatás egyik alapító alakjává is vált, szobrásznemzedékek sorát indítva el a pályán.
1963-tól rendszeresen szerepelt megyei és országos, sőt nemzetközi kiállításokon, öt faszoborból álló sorozatát (Rügyezés, Ölelkezés, Gyökér, Hívás és Ikárosz) a Velencei Biennálén is kiállították. 1979-ben a Ravennai Nemzetközi Szobrászati Biennálén aranyéremmel tüntették ki Dante világa című kompozíciójáért. Európa-szerte részt vett tanulmányutakon, egyéni kiállításai voltak Svájcban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon is. Alkotói évei alatt a magyar kultúra számos halhatatlanját is megformálta, többek között Bartók Bélát, Kőrösi Csoma Sándort, Kriza Jánost.
Stílusa a 20. századi neokonstruktivista törekvésekhez illeszkedik.
A bátran használt mértani alakzatokhoz erőteljesen stilizált formákat párosít, s ez utat enged az általa sokszor használt monumentális méreteknek.
Művei emiatt is gyakran az alkotás plasztikai elemét hangsúlyozzák, a formákban sokszor a tömörség és egyben könnyedség ellentétes viszonyait ábrázolja. Ugyanakkor sikerült kimunkálnia egy egyéni formanyelvet, mely által saját útját járhatta végig. Többféle anyaggal is dolgozott, pályája elején fával, majd fémmel, legfőképpen bronzzal.
Életútja során sokat foglalkoztatta a közösségi rendeltetésű szobrászat is, ezt számos köztéri emlékmű és műalkotás tanúsítja.
A tiszta művészeti szabadság hirdetésével szobraiban az emberi nagyság, a létezés és az erkölcsi eszmék fennköltsége jelenik meg, így ezek nem pusztán üres helyeket betöltő szobrok lesznek, hanem erős jelenlétükkel a mindennapi élet egyenjogú részeivé válnak.
Szekernyés János szavaival élve: „Jecza Péter a tökéletes egységet a kettősség lényegi egybefonódásaként, az ellentétes pólusok, a drámaiság és az életöröm izgalmas, gondolatébresztő kohéziójaként jeleníti meg hatásos szoborkompozícióiban.”
Érdemei elismeréseként az MTA és a Magyar Művészeti Akadémia kültagjává választották.
Hosszú betegeskedés után hunyt el Temesváron, az általa létrehozott Triade Galériában ravatalozták fel.
Elmélkedés, 1970.
Közeledés, 1972.
Nike II, 1977.
Prométheusz I, 1984.
Egyesülés, 1988.
Egyedüllét, 1994.
Szekernyés János: Jecza Péter szobormetaforái. Korunk, 1980. 12. sz.
Szekernyés János: Jecza Péter. Irodalmi Jelen, 2002. 7. sz.
Ioan Iovan: Jecza – Ieşirea din cuib. 2000.
Fotó: http://www.kormendigaleria.hu/muvesz/jecza_peter.html?content=../alkotas/16924.html
3perc