Módos földbirtokos családban született, klasszikus nevelést kapott. Már fiatal korától kezdve érdeklődött a kisebbségi politika iránt, így tudatosan választotta a Budapesti Tudományegyetem jogi karát, ahol először államtudományból (1903), majd jogtudományból szerzett diplomát. 1908-tól ügyvédi irodát működtetett (egészen 1919-ig).
Politikai karrierje fiatalon kezdődött: 1910-től a Magyar Országgyűlésben Boksánbánya (Németbogsán) választókerület képviselője lett.
Nyolcéves magyar parlamenti jelenléte alatt a nemzetiségek jogegyenlőségére koncentrált, de a művelődési és gazdasági fejlődés kérdése is foglalkoztatta. Alapvetően a demokratizáció lelkes híve volt, a szavazati jog kitágítása mellett állt ki, támogatta, hogy a nők is rendelkezzenek választójoggal (ezt támasztja alá az 1918-ban A választójogi bizottság tagjai a nők választójogáról címmel közölt tanulmánya is).
Az őszirózsás forradalom eseményeit csak a háttérből figyelte, az utolsó, 1918-as országgyűlést (melyen ő is részt vett Bécsben) a Monarchia temetéseként, valamint Magyarország bukásaként látta.
Az impériumváltást követően hazatért lugosi birtokára, ahol kisebbségi politikusként újfajta közéleti munkába kezdett: az Országos Magyar Pártban (OMP) a bánsági tagozat elnöke volt, képviselő lett a román parlamentben, ahol 1927–1937 között tevékenykedett. 1928-ban Háromszék, majd két cikluson át Szatmár megye választotta képviselőjévé.
Sulyok Istvánnal és Willer Józseffel 1922-ben elindították a szülővárosában megjelentett, Magyar Kisebbség címet viselő nemzetpolitikai szemlét, melyben többek között Mikó Imre, Nicolae Iorga, Bíró Vencel, Paál Árpád, Balogh Artúr is közölt cikkeket, s amelyben a jogtudomány, a politológia és a társadalomtörténet mellett irodalompolitikai vagy művészetszociológiai írások is napvilágot láttak. A folyóirat 1942 augusztusáig jelent meg havonta kétszer. Racionális hozzáállását a nemzetiségi témához jól jelzi, hogy 1923-ban elindította a folyóirat román párját Glasul minorităţilor címmel (később német és francia nyelvű cikkeket is közöltek). Ennek különlenyomatait Bánsági és Erdélyországi Füzetek, majd Délerdélyi és Bánsági Tudományos Füzetek címmel szociológiai és politikai, valamint művelődés- és helytörténeti sorozatként jelentette meg.
1925-től nemcsak a román politikai színtéren volt jelen, hanem a Svájcban megrendezett népkisebbségi kongresszusokon is részt vett. 1938-tól, az OMP betiltása után egy időre visszavonult a politikai élettől. 1943-tól a Romániai Magyar Népközösség munkáját segítette.
Akárcsak jó barátja, kollégája, a kisebbségtudományi munkát folytató Mikó Imre, ő is megszenvedte 1944 eseményeit, nemzetiségi túszként internálták Bukarestbe, ahol nyolc hónapot töltött, majd Hátszeget jelölték ki új lakhelyéül. Hátszegi kényszertartózkodásának csak 1954-ben lett vége. 1957-ben a fiához költözött Szatmárnémetibe, ahol visszavonultan élt.
1938-ban a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte szakmai tevékenységét, szakírói munkásságát, külső taggá választották.
A románok hazánkban és a Román Királyságban. Budapest, 1918.
Emlékirat a lugosi magyarság sérelmeiről. Lugos, 1921.
Erdély statisztikája. k. n. Lugos, 1923.
Adatok a magyarországi románság történetéhez a magyar uralom alatt. Lugos, 1931.
A bánsági magyarság húsz éve Romániában. Budapest, 1939.
Krassó-Szörény vármegye története, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre. Lugos, 1940.
Kisebbségi sorskérdések. Kolozsvár, 2005.
Csapody Miklós: Politika és történetírás: Jakabffy és Mikó. Kolozsvár. 2012.
Csapody Miklós: Húsz év – huszonkét év: Jakabffy Elemér és Mikó Imre. Magyar Szemle, 2016. 11–12. sz.
Balázs Sándor: Jakabffy Elemér és a Magyar Kisebbség. Kolozsvár, 2017.
Fotó: családi gyűjteményből
3perc