Tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, ahol saját bevallása szerint elsősorban a történelem, valamint a latin–magyar szakos tanárai tettek rá mély benyomást. 1940-ben beiratkozott az újonnan megnyitott I. Ferenc József Tudományegyetem történelem–földrajz szakára. Egyetemi tanulmányait a háború miatt félbeszakította, de végül kiváló eredményekkel fejezte be.
Nyaranta nagybátyjával, idősebb Ferenczi Istvánnal Zilah környékén geológiai, míg édesapja vezénylete alatt székelyföldi régészeti gyakorlatokon vett részt. Akkoriban került sor első (bár felügyelet alatt végzett) önálló ásatására a kovásznai Miske-pataknál. 1943-ban bevonult a hadseregbe, és a dési helyőrségnél számos – utólag a régészeti kutatások során hasznosítható – gyakorlati ismeretre tett szert. Szabó T. Attila útmutatása nyomán választotta a régészi pályát. 1947-ben tanári oklevelet, majd László Gyula biztatására két évvel később, 1949-ben Régészeti adatok Kolozsvár és környéke ember- és településföldrajzához című dolgozatával doktori címet szerzett.
László Gyula 1949-es (kényszer-)távozását követően az akkor már a régészeti tanszéken tanársegédként működő Ferenczit bízták meg az előadások megtartásával. Az 1950/51-es tanévtől adjunktus, elsősorban ókori és népvándorláskori régészettel kapcsolatos tantárgyakat oktatott. 1959-ben, a Bolyai Tudományegyetem átszervezése után politikai okokból az Erdélyi Történeti Múzeumhoz helyezték át. Itt 1982-es nyugdíjazásáig az őskor, majd a dák, római és népvándorláskori részleg osztályvezetőjeként tevékenykedett.
Tudományos munkássága eredményeként több mint háromszázötven munkája jelent meg nyomtatásban: kötetek, tanulmányok, egyetemi jegyzetek stb. 1964–1984 között a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum évkönyvének a szerkesztőbizottsági tagja volt.
Alapító tagja volt az 1990-ben újraszerveződő Erdély Múzeum-Egyesületnek, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak, a Romániai Ókortudományok Társaságnak.
Munkássága során szinte valamennyi régészeti korszakkal foglalkozott. Összehasonlító módszerekkel elemezte a rézkori és bronzkori temetőket, összevetve azok emlékanyagát a Fekete-tengertől északra elterülő térség hasonló anyagával. Foglalkoztatták a kora vaskori földvárak és az Erdély térségében előkerült szkíta temetők és sírok is. Ő maga is részt vett többek között a Sarmisegetusa Regián folytatott ásatásokon. Dák kutatásaiban szerepet kapott földrajzi előképzettsége, fontosnak tartotta a természeti adottságok elemzését. Hagyatékának jelentős részét teszik ki azok az írások, melyekben a római Dacia provincia határvonalát (limes) és az ehhez kapcsolódó kérdéseket elemzi. A hangsúlyt ebben az esetben a terepbejárásokra és a különböző topográfiai megfigyelésekre tette. Hozzájárult Dacia provincia pontosabb kiterjedésének, illetve a római határvédelem vonalának megismeréséhez. A korai magyar állam keleti (tehát erdélyi) határvonalának kutatásában is fontos eredményeket mutatott fel.
Volt diákjai szívesen emlékeztek vissza előadásaira, melyekből kiérezhették gazdag szakmai tapasztalatát és elköteleződését.
Bár az Erdélyi Történelmi Múzeumba való áthelyezése után hivatalosan már nem nevelhette az újabb nemzedékeket, a múzeum keretében folytatott ásatásaira magával vitte egykori tanítványait és azok diákjait is.
Ezekben az években érkeztek a késői hivatalos elismerések is: egykori munkahelye 1993-ban érdemes muzeográfusi címmel tüntette ki, a pécsi egyetem 1996-ban díszdoktorává avatta.
Régészeti megfigyelések a Limes Dacicus észak-nyugati szakaszán. Erdélyi Tudományos Füzetek, 129. sz. Kolozsvár, 1941.
Limesul Daciei. Sectorul de pe Someşul unit. Elementele de apărare de pe subsectorul Căşei–Ileanda. Acta Musei Porolissensis. 1990–1991. 127–151. p.
Sóvidéki várainkról. Korond, 1994.
Észrevételek az erdélyi rézkor keleti népi és műveltségi elemeivel kapcsolatban. Szolnok, 1997. (Szolnok Megyei Múzeumi Adattár, 33.)
Ferenczi István – Ferenczi Géza: A kora középkori kelet-erdélyi mészhabarcskötésű várak kérdéséhez. Acta, 1997/1. Sepsiszentgyörgy, 199–234. o.
Besenyő szállások a Nagy-Szamos–Sajó mentén. Székelyudvarhely, 1999.
Ferenczi István (1921–2000). Acta – 2000. Sepsiszentgyörgy, 2000. 249–251. o.
Boér Hunor: Ferenczi István Mihály. In Bodó Sándor – Viga Gyula: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Budapest, 2002. 268–269. o.
Ferenczi Géza – Hubbes Éva: Dr. s.c. et H.C. Ferenczi István (majdnem teljes) bibliográfiája. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2009. I. Csíkszereda, 2009. 13–56. o.
Ferenczi István: Curriculum Vitae (Ferenczi István tudományos tevékenysége). Specimina Nova, 1996. XII. (1998). 17–19. o.
Fotó: https://zmte.webnode.hu/alapito-tagok/ – Zürichi Magyar Történelmi Egyesület oldala.
4perc