Szülei elszegényedett székely családból, a Kovászna megyei Zágonból származtak. Apja az ő születése idején Azugában munkás, anyja Brassóban háztartási alkalmazott.
Tanulmányait a zágoni elemi iskolában kezdte, majd a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban folytatta. Az iskola tanári karában egyaránt helyet kaptak a konzervatív és a progresszív vonalat képviselő tanárok, s ez az ösztönző szellemiség meghatározó hatással volt a kíváncsi természetű fiúra. Ekkor kezdte érdekelni a politikai, valamint a társadalom-szervezésben való gondolkodás, diáktanácsi elnökként pedig a diákönkormányzatiságról cikkezett.
Utolsó kollégiumi éveiben a népi írók plebejus nemzetfelfogása, valamint a materialista történelemszemlélet befolyásolta szellemi irányultságát.
1948-ban a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán kezdte felsőfokú tanulmányait. Az első tanulmányi évet követően, ösztöndíjasként Moszkvába küldték. Tanulmányait a Makszim Gorkij Irodalmi Intézetben folytathatta, ahol többek között Pausztovszkij tanítványaként diplomázott, aki nyitottabb irodalomszemléletével nagy hatással volt reá.
Hazatérését követően Bukarestbe helyezték, az Előre című országos napilaphoz, ahol riportereként kezdte1954-ben. Azt követően 1956-tól a Pionír, 1957–1961 között az Ifjúmunkás, 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztője volt. Az ő idejében indultak a kiadó Forrás, Horizont, Téka és Romániai Magyar Írók sorozatai, amelyeket később a Kriterion igazgatójaként folytatott. A váltást számára a romániai politikai életben az 1960-as évek második felében bekövetkezett „nyitás” hozta el: ekkor lett a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság nemzetiségi bizottságának elnöki tanácsadója.
Aktívan részt vett a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága által rendezett 1968-as magyar értelmiségi találkozón, ahol a kisebbségi igények egyik szószólója volt.
Ennek a találkozónak messze menő következményei lettek: a pártvezetés több új magyar intézmény (önálló nemzetiségi könyvkiadó, napi magyar tv-adás, több minisztériumban a magyarság problémáival kapcsolatosan illetékes külön osztályok, nemzetiségkutató intézet) létrehozásával próbálta leszerelni a bírálatokat. Nem sokkal később, amikor az ún. „kettős kötődés” elvének felvetésével a magyarországi írók kimondták: felelősséget éreznek a magyar irdalom határon túli részeiért, s megfogalmazták azt a tételt és elvárást, miszerint a kisebbségi magyar irodalmak, a maguk kettős kötődésével (egy szomszédos szocialista országban lévő többségi nemzet felé, magyar íróként) hidat alkothassanak a magyarság és szomszédai között, s amikor ezt a felvetést a román pártvezetés ingerülten elutasította, a válaszadásra felszólítottak között volt Domokos Géza is, aki az Előrében közölt cikkben foglalt állást, a Román Kommunista Pár álláspontja értelmében.
„Tudtam már akkor, 1968 nyarán – nyilatkozta később, ennek a történetnek a számonkérő felevetésekor -, hogy a nyomásra, politikai és erkölcsi elveim ellenére írott cikk nem válik dicsőségemre. Méliusz József, Szász János, Bodor Pál a tanúm: tudatosan vettem vállamra a szégyen keresztjét. […] A morgó, vicsorgó vadat meg kell nyugtatni. Sosem szűnt meg bennem a gyanú, hogy egy év múlva, 1969 decemberében azért neveztek ki a Kriterion igazgatójává, mert azt a cikket megírtam. Azon még gondolkodnunk kell sokunknak, elsősorban nekem: megérte-e? Erkölcsileg bizonyára nem érte meg. […] Ami két évtizedes kiadói munkámat illeti, az az önzetlen erőfeszítés – a tisztító, szabadító kockázatvállalás lehetőségét és nemegyszer örömét idézem fel – számomra megérte.” (Látó, 1993/2. 357. p.)
1969 végén ő lett a Kriterion, az új nemzetiségi könyvkiadó igazgatója. Ez a kiadó, amelynek feladata volt a Romániában élő nemzetiségek irodalmának, tudományosságának és művelődésének felkarolása, fővárosi székhellyel és kolozsvári fiókkal rendelkezett, s 1970-1989 között közel 2000 művet jelentetett meg, mintegy 21 millió példányban: magyarul, a nemzetiségek nyelvén és román fordításban e nemzetiségek szellemi termésének legjavát. Domokos vezetése alatt a kiadó a határokon túl is megbecsült szellemi és kulturális műhellyé vált Az ő karizmatikusságának, a felettes hatóságaival szembeni határozott, bár diplomatikus fellépésének, valamint a kiadón belül szinte minden apró részletre irányuló figyelmének és kompromisszum-készségének volt köszönhető, hogy a cenzúra beavatkozásait sikerült valamelyest csökkenteni. Jó kapcsolatokat épített ki a kor meghatározó, közvéleményformáló román íróival is, akik a nemzetiségi irodalmak értékeit a román közönség felé közvetítő Biblioteca Kriterion sorozat nem egy kötetéhez vállaltak előszót, bevezető tanulmányt. Ezekben a kapcsolatokban az is szerepet játszott. A kiadó igazgatása mellett politikai szerepet is vállalt, 1969–től a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja volt, egészen 1984-ig, amikor Sütő Andrással együtt távolították el a pártvezetésből.
A rendszerváltás időszakában – történelmi küldetést vállalva – munkatársaival látott hozzá a romániai magyarság érdekvédelmére spontán alakult megyei szervezetek egységes érdekvédelmi szövetségbe való tömörítéséhez. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalapítása és a szervezet országos hálózatának felépítése nagyrészt az ő érdeme. A szövetség első elnöke volt 1993-as visszavonulásáig.
Töretlenül kitartott politikai hitvallása mellett az egyik legnehezebb időszakban: a szövetség elnökeként és parlamenti képviselőként mindent megtett a magyarellenes erőszak megfékezéséért, és nem hagyta, hogy a magyar közösséget letérítsék a jogérvényesítés útjáról. Megpróbálta – nem egyszer egykori román szövetségeseivel szemben is – meggyőzni a parlamenti többséget, ugyanakkor fékezni a szövetség radikális szemléletű embereit. Következetesen a román–magyar politikai és kulturális párbeszéd folyamatos fenntartását szorgalmazta.
Nyugdíjas éveit emlékiratai összeállításának szentelte. Publicisztikájával, önéletrajzi munkáival a romániai magyar közösség sorsának, dilemmáinak éles, pontos, mélyreható elemzését végezte el. Ekkoriban megjelent kötetei: Esély. Visszaemlékezés 1989–1992. 3 kötet (1996–1998), Igevár. Kriterion-történet tizenhat helyzetképben elbeszélve (2000), Éveim, útjaim, arcaim (2002), Apályban. Napló – ezerkilencszáznyolcvannyolc (2004). Kívánsága szerint Zágonban helyezték örök nyugalomra.
Esély. Visszaemlékezés 1989–1992. 1–3. kötet. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1996–1998.
Igevár. Kriterion-történet tizenhat helyzetképben elmondva. Pallas-Akadémia–Polis, Csíkszereda–Kolozsvár, 2000.
Éveim, útjaim, arcaim. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2002; Pro-Print, Csíkszereda, 2012.
Apályban. Napló – ezerkilencszáznyolcvannyolc; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004.
RoMIL
Domokos Géza halálára. Az RMDSz búcsúztatója. Népújság, 2007. június 28.
Bányai Éva: Domokos Géza mozgásterei. Létünk, 2011/1, 64–74.
Dávid Gyula: Domokos Géza és a romániai magyar irodalom „kettős kötődése.” Látó, 2011. május.
Kántor Lajos: Irodalom és politika, 1968–1993. Domokos Géza és a Kriterion. (Székfoglaló a Magyar Tudományos Akadémián.) MTA, Budapest, 2014.
Kántor Lajos: Domokos Géza kockázatai. És a végösszeg. Polis, Kolozsvár, 2014.
A Kriterion műhelyében. Beszélgetések Domokos Gézával a Kriterion Könyvkiadóról. Összeáll. Dálnoki Szabó Dénes. Kossuth, Budapest, 1988.
Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája (1965–1974). Pro-Print, Csíkszereda, 2010.
6perc