Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte, majd 1928-ig Szegeden az I. Ferenc József Tudományegyetem Orvosi Karára járt, végül a kolozsvári I. Ferdinand Egyetem Orvosi Karán diplomázott 1933-ban. Az egyetem után elvégezte a kolozsvári Fogászati Klinikán az egyéves fogorvosi képesítő tanfolyamot. Munkáját fogorvosként kezdte, Nagysármáson nyitott rendelőt, majd iskolafogorvosként folytatta a Bethlen Kollégiumban, 1940-től tanársegéd volt a kolozsvári egyetem fogászati tanszékén, 1945-től egyetemi tanár. 1945-től az egyetem szervezőbizottságának elnöke, majd első rektora volt. 1949-től Marosvásárhelyen is tanított az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, ahol tanszékvezetővé, majd a főiskola rektorává is kinevezték.
Nemcsak szakmai pályáját építette tudatosan, hanem a politika, a közszereplés is érdekelte. 1944-ben kinevezték Kolozs megye alispánjává, ám a tisztséget csak egy évig viselte. A Magyar Népi Szövetségnek (MNSz) lelkes tagja volt.
Politikai nézeteit jól szemlélteti, hogy szerkesztője volt az Erdélyi Fiataloknak, a Falvak Népének és az Ellenzéki Közlönynek is. Ennek megfelelően részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban.
1949-ben rektori tisztségéből felfüggesztették, és hazaárulás vádjával, illetve a szocialista törvények megsértéséért börtönbüntetésre ítélték. Megjárta az ország különböző fegyintézeteit: Jilavát, Ghenciát, Ocnele Marit és Văcăreşti-et is. 1956-ban rehabilitálták, és visszahelyezték a tanszékére, 1964-ben pedig ismét kinevezték a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorává, ám 1967-ben lemondott erről a tisztségről. 1964–67 között az Orvosi Szemle főszerkesztője volt. A város Fogászati Klinikáját vezette 1973-as nyugdíjba vonulásáig.
Az elkövetkező harminc évben a tudományos munkának élt. Nemcsak szaktudományos és ismeretterjesztő cikkeket írt, hanem könyvbe foglalta a kolozsvári egyetem megszervezéséhez kapcsolódó tapasztalatait, emlékeit is.
Cikkei elsősorban szakfolyóiratokban, például a Fogorvosi Szemlében vagy a román nyelvű Stomatologieben jelentek meg, de gyakran írt közérdekű cikkeket, például az ivóvíz fluorizálásáról, orvosi felsőoktatásról, az ifjúság neveléséről.
Már nyugdíjas volt, amikor 1985-bena Szegedi Egyetem díszdoktora lett, s az ünnepség után többé nem tért haza Erdélybe. Budapesten hunyt el.
RoMIL
Barabás Béla – Péter Mihály – Péter H. Mária (szerk.): A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve. Budapest, 1995.
Csőgör István: Csőgör Lajos börtönévei 1949–1955. Kolozsvár, 2010.
Szabó Attila – Vincze János: Csőgör Lajos. Művelődés, 1980. 6. sz.
Péter Mihály: Csőgör Lajos (1904–2003). In Pál-Antal Sándor – Simon Zsolt (szerk.): Teremtő életek. Marosvásárhelyi személyiségek. Marosvásárhely, 2011, 173–186.
Fotó: A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos és gyógyszerészképzés 50 éve című kötet
2perc