Csipler Sándor

Arcképcsarnok Szatmárnémeti, 1909 – Szatmárnémeti, 1999. december 31.
vívó, vívómester

Alig 18 éves volt, amikor megnyerte első országos bajnoki címét, s bár ezt a teljesítményét többször megismételte, csak azt követően vált nemzetközileg is elismert szakemberré, hogy aktív versenyzői pályáját befejezve, 1939-ben elvégezte a párizsi vívóakadémiát, és irányításával a szatmári vívók sikert sikerre halmoztak mind az országos, mind a nemzetközi versenyeken.

A második világháborút követően hazatért a szovjet fogságból, és a szatmárnémeti Unio gyár munkásaként az üzem keretében létrehozta a vívóiskolát. Munkáját egy levegőtlen, sportolásra alkalmatlan teremben kezdte, majd az ő és edzőtársa, Wielland Ferenc szorgalmazására 1976-ban felépült az az új, korszerű vívócsarnok, amely ma a nevét viseli.

Az 1950–1970-es évek szatmári és egyben romániai vívósikereinek is meghatározó szereplője volt.

A román vívószövetség a válogatott edzőjévé nevezte ki, ő készítette fel Románia vívócsapatát az 1956-os melbourne-i (itt Szabó Olga ezüstérmes lett tőr egyéniben), az 1960-as római (itt Maria Vicol bronzérmes lett tőr egyéniben) és az 1964-es tokiói olimpiára, ezzel párhuzamosan végezte edzői munkáját Szatmárnémetiben is.

1955-ben a Sport Érdemes Mestere címmel tüntették ki, 1994-ben Szatmárnémeti díszpolgárává választották. 1999-ben külföldön élő egykori sportoló- és edzőtanítványai kezdeményezésére a szatmárnémeti vívócsarnok előtt leleplezték bronz mellszobrát.

Felkészítése alatt az elmúlt évtizedekben olyan országos, Európa- és világbajnokok, valamint olimpiai érmesek kerültek ki, mint például Ardeleanu-Weiszböck István, Ardeleanu-Tasi Zsuzsanna, Bodóczi Miklós, Fekete Attila, Funkenhauser Zita, Gombos-Orosz Rozália, Haukler István, Jeneiné Gyulai Ilona, König Rita, Kuki Péter, Moldován-Zsák Marcella, Şamşudean-Ferenczi Elena, Stahl-Jencsik Katalin, Szepessy József és Wéber Mónika. A legfiatalabb nemzedék képviselőjeként közéjük tartozik a szintén szatmári születésű, és szintén a Csipler-iskolában, Csiszár Ferenc edző keze alatt nevelkedett Simona Pop (Deac), a Rio de Janeiróban (2016) olimpiai aranyérmet szerző román női párbajtőrcsapat tagja.

 

Forrás

satu-mare.ro/ /csipler-sandor-0; http://frscrima.ro/medaliati/jocurile-olimpice/; http://www.cosr.ro/sporturi/sporturi-olimpice-de-vara/scrima. (*2018.05.21.)

Fotó: Muhi Sándor grafikája, Wikipédia

2perc