Bodola Gyula

Arcképcsarnok Brassó, 1912. február 12. – Budapest, 1992. szeptember 9.
labdarúgó, futballedző

Pályafutását szülővárosa Braşovia nevű klubjában kezdte 16 évesen, majd 1932–1937 között a Nagyváradi AC csatára volt, onnan került be az 1934-es világbajnokságon résztvevő román keretbe. Abban az évben a Csehszlovákia ellen játszott vesztes mérkőzésen lépett pályára. 1937-től egészen 1940-ig a kor egyik sztárcsapatában, a Venus Bukarestben játszott, a klubbal az 1938–1939-es és az 1939–1940-es szezonban lett bajnok. A bukaresti újságok a Dudus becenévre is hallgató Bodolát Iuliu Bodola néven emlegették.

A román válogatott egyik legjobb góllövője volt a negyvennyolc meccsen szerzett harmincegy találatával.

Ezt a számot csupán napjainkban haladták meg: előbb Gheorghe Haginak, később Adrian Mutunak sikerült megelőznie őt, akiknek ehhez jóval több meccsre volt szükségük.

Az 1938-as franciaországi világbajnokságon szintén a válogatott keret tagja volt; a Kuba elleni – döntetlenre végződő – találkozón játszott.

A második bécsi döntést követően Észak-Erdélybe költözött, ahol a Nagyváradi AC igazolta le. Csapata az 1943/44-es szezonban megnyerte a magyar bajnokságot. Az előző két szezonban a nagyváradi csapat a második helyen végzett.

A magyar válogatottba is beválasztották, így elmondhatjuk róla, hogy mindkét ország legjobbjai között rúghatta a labdát.

1940–1948 között tizenhárom mérkőzésen ölthette magára a piros-fehér-zöld mezt, összesen négy gólt szerzett.

A háborút követően, 1945/46-ban a kolozsvári vasutas sportklubhoz szerződött. Majd 1946-ban áttelepült Magyarországra, ahol 1950-ig az MTK csapatában játszott. Visszavonulása után edzősködni kezdett, előbb az MTK utánpótlás csapataiban, később pedig vidéken. 1950 őszétől a Szolnoki MÁV-nál kezdte meg felnőtt edzői pályafutását. Ezt követte 1951–1953 között a Szombathelyi Haladás, 1953–1954 között a Pécsi VSK edzője. 1971-es visszavonulását megelőzően még megfordult a Komlói Bányásznál (1954–1957); majd ismét Pécsett (1957–1958), Gyulán (1958–1959), Diósgyőrben (1960–1961), Salgótarjánban (1963) és az alacsonyabb osztályú Ormosbányán (1964–1971). Edzőként nem futott be nagy karriert. Összesen száztizenöt első osztályú bajnokin ülhetett le a kispadra a Haladás, Komló, Diósgyőr és Salgótarján edzőjeként.

Egészségi állapotának megromlása miatt az edzősködéssel is felhagyott. Nevét Brassóban emléktábla őrzi. 2008-ban róla nevezték el a nagyváradi labdarúgó stadiont.

 

Forrás

Octavian Metoni: Iuliu Bodola cel mai mare fotbalis