Bencze Ferenc

Arcképcsarnok Nagyvárad, 1924. október 4. – Budapest, 1990. szeptember 7.
színész

Színházi és filmszerepekben gazdag életpályáját szülővárosában kezdte. Becenevén Libának szólították, és számos sportban is kipróbálta magát – kosárlabdázott, futballozott, bokszolt és sakkozott is.

A színházi világgal édesapja révén ismerkedett meg, aki tűzoltó őrmesterként többször volt szolgálatos a színházban, ilyenkor a fia is bejárt hozzá. Egyszer egy előadásra nem ment el a fellépő gyerek, így ő játszotta el a szerepet. A második világháború utáni években már táncolt a karban, valamint kisebb szerepeket is kapott. 1945-től kezdődően egészen 1958-ig volt tagja a nagyváradi színháznak, majd Kolozsvárra szerződött, ahol az Állami Magyar Színházban 19 évet dolgozott, drámai és komikus szerepeket egyaránt játszott. Szerepelt többek között a Sánta angyalok utcája színdarabban, amelyet Bálint Tibor Zokogó majom című regényéből alkalmaztak színpadra (1972, Szabó József rendezése).

Filmes pályafutása 1964-ben, a Liviu Ciulei által rendezett Akasztottak erdejével indult, amely a cannes-i filmfesztiválon Première Oeuvre díjat kapott.

Ezután került kapcsolatba a magyar filmgyártással, először mint vendégszereplő. Bacsó Péter Kitörés című filmjében láthatták 1971-ben. 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol a Magyar Filmgyári Társulat munkatársa lett. 1978-ban megkapta a III. Kairói Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfialakítás díját a K. O. filmben játszott szerepéért. A filmet Rényi Tamás rendezte, a forgatókönyvet Müller Péter írta, Bencze Ferenc Fatert, a volt nehézsúlyú bokszolót alakította.

1985-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is vállalt színházi szerepeket. Egy 1987-ben készült interjúban így vallott munkájáról: „A filmet különben mindig jobban szerettem. Egyébként nem kell lelkesedni egy munkáért, el kell végezni. Nem kell hazudozni, hogy így meg úgy lelkesedünk, jól kell dolgozni és kész. És persze a közönségnek kell dolgozni.”

Forrás

Győrffy László: Találkoztam Bencze Ferenccel. Monológok zárójelekkel. Film, Színház, Muzsika, 1987. febr. 21., 12–13.

Fotó: http://www.origo.hu/kultura/egyfelvonas/20161003-bencze-ferenc-a-magyar-szinmuveszet-kituno-egyenisege-ma-lenne-92-eves.html

2perc