A család tagjait Jékely néven anyakönyvezték, a fia [Jékely Zoltán (Nagyenyed, 1913 – 1982 Budapest)] is ezen a néven lett ismert költő.
Gyermekkorának jó részét Parajdon töltötte, az ott szerzett élmények végigkísérték költészetét. Középiskoláit a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban kezdte, ám 1899-ben a család Kolozsvárra költözött, ahol az ottani Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. 1909-ben a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett magyar–német szakos tanári diplomát. Egyhónapos párizsi útjáról visszatérve Nagyenyeden lett tanár: előbb a Bethlen Kollégium tanítóképzőjében, majd 1910-től a Kollégiumban. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1926-ig tanított a városban.
Egyik versét névtelenül 1905-ben közölte az Egyetemi Lapok, majd 1909-ben Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapokban jelentkezett. Kovács Dezső megrótta a „modern” hangú verseket, emiatt a költő hosszú ideig hallgatott. A háború és a „közelgő vég” bírta újra publikálásra. Áprily Lajos névvel szignált első verseit Szentimrei Jenő közölte az Új Erdélyben, 1918 tavaszán, majd az Erdélyi Szemle, Napkelet, Zord Idő, Pásztortűz adott teret írásainak. Első költői sikerei után 1923-ban Dijonba utazott, ahol a francia nyelvben tökéletesítette magát és megszerezte második tanári oklevelét.
1924-ben elfogadta Kuncz Aladár meghívását, együtt szerkesztették a kolozsvári Ellenzék című napilap irodalmi mellékletét. 1926-ban családostul Kolozsvárra költözött, és a Református Kollégiumban tanított magyar és német irodalmat. Ugyanebben az évben részt vett az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, ahol a Helikon írói körének megalapításáról döntöttek. Az Erdélyi Helikon című folyóirat első tényleges szerkesztője (bár az impresszumban végig a Bánffy Miklós neve szerepelt) 1928 májusától 1929 szeptemberéig.
1929 őszén családjával áttelepedett Budapestre, ez a lépése megrendítette tisztelőinek körét, hiszen közel egy évtizeden át a transzilvanizmus következetes híve és az eszme legművészibb megjelenítője volt. A magyar fővárosban tíz évig a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója. Elvállalta a Protestáns Szemle szerkesztését.
1941-től a nyári vakációkat rendszerint Parajdon töltötte.
1944-ben – tiltakozásként a zsidók deportálása miatt – nyugdíjaztatta magát és a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán telepedett le. Egy ideig csak a fordításaival volt jelen az irodalmi életben, saját versekkel csak a hatvanas évek elején jelentkezett újra.
Nem egy kritikusa a legnagyobb erdélyi költőnek tartja, elsősorban a szülőföldön született versek okán.
Alapélménye a természet, az erdélyi táj, lírai jelképeit jórészt ezekből meríti. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét.
Rezignáció és meg-megújuló életvágy, a visszahúzódó lélek tehetetlensége és a bizakodó emberség egyszerre van jelen a jellegzetes hangulatú, tökéletesen szerkesztett költeményekben. A hagyományos formákat tisztelő, azokat finomító megkomponáltság, lelki és formai egyensúlyt teremtő zeneiség jellemzi művészetét. Drámái (Idahegyi pásztorok, Oedipus Korinthosban, A bíboros) is jól megkomponált, párbeszédes költői alkotások.
Az irodalomtörténész Benedek Marcell – aki maga is erdélyi gyökerekkel rendelkezik, lévén Benedek Elek fia, 1947-ig pedig maga is a kolozsvári egyetem tanára – nem véletlenül említi Áprilyt egy sorban a magyar költészet nagyjaival Babits Mihállyal, Kosztolányival, Tóth Árpáddal és Juhász Gyulával.
Német, orosz és román nyelvből való fordításai legművészibbek, de fordított angol, francia és latin költőktől is. Puskin Anyeginjének, Turgenyev prózájának, Lermontov, Nyekraszov és Gogol több művének, Ibsen Peer Gyntjének és Eminescu Az Esticsillag című poémájának fordítása a magyar műfordításirodalom legszebb darabjai közé tartozik. A román költészetnek már az 1920-as évektől ihletett tolmácsolója. Lucian Blagával, Şt. O. Iosiffal és Eminescuval kezdte, majd az 1950-es évektől Tudor Arghezivel, George Coşbuckal, Ion Pillattal bővült a névsor.
Verseiből egy kötetre való Corneliu Bala fordításában, a Biblioteca Kriterion sorozatban jelent meg 1974-ben.
Győri János – életművének gondozója – így jellemezte a nyolcvan éves korában elhunyt költőt:
„Áprily Lajos mindenekelőtt költő volt, s az emberek között teljesített szolgálatot, gyönyörű tehetséggel és mindig tiszta törvények szerint.”
RoMIL; ÚMIL.
Áprily Lajos: Megnőtt a csend. Összegyűjtött versek. Szépirodalmi, Budapest, 1972.
Vita Zsigmond: Áprily Lajos, az ember és a költő. Kriterion, Bukarest, 1972.
Marosi Ildikó: A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944). Kriterion, Bukarest, 1979.
4perc