Egyike Erdély neves botanikusainak. Szülei gazdálkodók voltak, s a természethez közeli életmód, valamint Torockó és a nevezetes Székelykő szomszédsága is biztosan hozzájárult Gergely János személyiségfejlődéséhez.
Tanulmányait 1935-ben szülőfalujában kezdte, majd Kolozsváron folytatta, ahol első tanulóként végzett. Esti iskolában készült az érettségi vizsgára, mivel közben férfiszabónak tanult. 1950-től a Bolyai Tudományegyetem Természetrajzi Karának hallgatója volt. Ekkor körvonalazódott az életét jellemző „kétéltűség”, ami által egyenlőképpen tagja volt a város kulturális életének és a szülőfalu hagyományőrző világának. Szakdolgozatának témája a Székelykő növényvilága volt.
1954-től gyakornok volt a Bolyai Tudományegyetem botanikai tanszékén, ahol Csűrös István munkatársaként részt vett Erdély florisztikai feltérképezésében. Közös munkájuk hatása kimutatható későbbi tevékenységén, hiszen ő maga is a növénytársulások és növényrendszertan ismeretanyagát bővítette. Tanárai szerint: „minden nemes kezdeményezésnek lelkes híve és tevékeny résztvevője” volt. 1957-től haláláig a Botanikus Kert tudományos munkatársa, főbotanikus. Kolozsváron alapított családot, aktívan részt vett a város kulturális életében. Számos geobotanikai terepjárást szervezett diákjaival közösen.
Doktori dolgozatát a Bedellő és a Maros közti térség növényzetéről írta. Szaktanulmányai főleg Erdélyre koncentrálnak, ezen belül a kisebb tájegységekre. Foglalkozott a Révi-szoros, a Jád-völgy, a Székelyföld flóra- és vegetációvizsgálatával, ezeknek eredményeit számos tanulmányban és kötetben közölte. Az ötvenes évek végén együttműködött a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárával, tölgyfajokat tanulmányoztak.
Három évtizedes kutatói munkássága mellett főszerkesztő-helyettese volt a Contribuţii Botanice című szaklapnak, szerkesztette a Flora Romaniae Exsiccata időszaki kiadványt.
Herbáriumi munkájával érdemelte ki a „múzeum őre” címet.
Számtalan új példányt gyűjtött a Botanikus Kert herbáriuma és magkatalógusa számára. Előbbit több ezer új lappal gazdagította.
A Flora R.P.R. munkatársi gárdájának legfiatalabb tagja volt; három növényfajt és hét új, addig nem ismert növénytársulást írt le. Kutatásai végig kimutatható kapcsolatban voltak a szülőfölddel. Elsősorban román nyelven publikált, de jelentek meg cikkei német és magyar nyelven is.
Magyarra fordította Iuliu Prodan és Alexandru Buia A Román Népköztársaság flórájának kis határozója című munkáját (Pázmány Dénessel, 1960); munkatársa volt a Kovászna megye gyógynövényei című kötetnek (1973). Ismeretterjesztő előadásokat a Kolozsvári Rádióban magyar és román nyelven egyaránt tartott. Cikkeit a kolozsvári magyar napilap, tanulmányait számos folyóirat közölte (Studii şi Cercetări Biologice, Studia Universitatis Babeş–Bolyai Seria Biologia stb.).
A Botanikus Kert sziklakertjébe Székelykőről származó növényeket ültetett, ma ez a Gergely János kert nevet viseli.
Álmában érte a halál, miközben lepihent a másnapi geobotanikai túra szervezése közben. Sírja a Házsongárdi temetőben található.
RoMIL
Kovács J. A.: Gergely János erdélyi botanikus emlékezete. Kanitzia, 2012. 19. sz.
László Enikő: In memoriam dr. Gergely János, a Múzeum Őre, Erdély neves botanikusa. Acta Scientarium Transylvanica, 2010. 18/1.
Nagy-Tóth F.: A szülőföld és a botanika vonzásában – Torockószentgyörgy szülötte Gergely János. Erdélyi Gyopár, 1994. 3–4. sz. 28–29. o.
Fotó: Magyar Tudomány, 2008/04 514. o.
3perc