A Szatmár megyei Halmi községben született, középfokú tanulmányait Temesváron végezte, ezt követően, 1954-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett rendezői diplomát. Ugyanebben az évben az újjászerveződő temesvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője lett. Itt kialakított sajátos rendezői stílusával, „intellektuális, ironikus látásmódjával újat hozott az erdélyi magyar színjátszásban, felzárkózva az egyre merészebben kísérletező romániai színjátszás eredményeihez” (Kötő József).
1962–1970 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője volt. Néhány emlékezetesebb rendezése: Bertolt Brecht: Koldusopera, Móricz Zsigmond: Rokonok, Shakespeare: A makrancos hölgy, Alexandru Mirodan: A hírhedt 702-es, Aurel Sorin: Háztűznézők. 1971-től 1981-ig Bukarestben dolgozott: a Bulandra Színház rendezője és a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt.
1981-ben Izraelbe emigrált, ahol a Habimában és Kameriben dolgozott, mellette pedig a tel-avivi egyetem tanára volt. 1986-ban Magyarországra költözött, itt az első játékszínbeli rendezésével, Páskándi Géza Vendégség című drámájával hódította meg a közönséget és a szakmát. Majd következett A hetvenkedő katona a Radnótiban, a Száz év magány Szolnokon és Sztriptíz a Komédiumban. Dolgozott a Játékszínben és a Vígszínházban is. 1986–1993 között a Nemzeti Színház és a szolnoki Szigligeti Színház rendezője. 1993-tól a Művész Színház alapító tagja, ahol a Koldusopera mellett kortárs és klasszikus műveket állított színpadra. 1993–1996 között a Thália Színház művészeti vezetője. 1998-tól az Új Színházban rendezett. 2000-ben megkapta a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja címet.
Előadásai nagy hatással voltak a magyarországi rendezésekre is, ugyanis teljesen eltérő módon vélekedett a teatralitásról, mint kortársai. Kiindulópontja mindig a művészi tartalom színpadi adaptálásának igénye volt, nem állt szándékában a reális élmények naturális rekonstruálása.
A drámát a színházi előadással formálódó alapanyagnak tekintette. Minden alkotással szuverén módon bánt, sokszor még a szöveget is szabadon kezelve.
A megformáltság hangsúlyozása jellemzett minden Taub-előadást: a színpadi kifejezés lehetőségeit elemeire bontotta, és a kiválasztott összetevőket felnagyítva, megnövelt szereppel ruházta fel azokat. Kerülte a naturális díszletek alkalmazását, főleg az elvont terek iránt vonzódott. Előadásainak java része üres színpadon játszódott. Így a csupasz térben minden a színészekre hárult, a gesztusaikra, grimaszaikra, mozgásukra, testük és hangjuk játékaira épültek az előadások. Színészei mindezeknek a feltételeknek meg kellett feleljenek, ahogy maga a rendező is.
Szerinte a rendező feladata pontosan az, hogy megadja a dráma ütközési pontjába került színésznek a cselekvési feladatot.
1991-ben megkapta a Magyar Művészetért Alapítvány díját, a színkritikusok díját, 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Shaw: Az ördög cimborája
Csehov: Platonov
Örkény István: Macskajáték
Plautus: A hetvenkedő katona
Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom
Shakespeare: A vihar
Székely János: Caligula helytartója
Schwajda György: Himnusz
García Márquez – Schwajda György: Száz év magány
Szigligeti Ede: Liliomfi
Pinter: A gondnok
Brecht – Weill: Koldusopera
Mrożek: Szerelem a Krímben
Goldoni: Chioggiai csetepaté
Frisch: Biedermann és a gyújtogatók
Magyar színházművészeti lexikon. Budapest, 1994.
MTI Ki kicsoda 2009. Budapest, 2008.
„Revelatív erővel hatott” – 90 éve született Taub János. 2017. (szinhaz.org/ multidezo/ 2007/05/14)
Sándor L. István: Taub János (1927–2010). Elérhető: ellenfeny.hu/index.php
Fotó: Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat http://www.harag.eu/en/tarsulat/tarsulat.html?szemely_id=137
3perc