A család felmenői, saját bevallása szerint, szabad székelyekként földet műveltek, de „állandó kapcsolatban álltak az értelmiségi munkával, az írással-olvasással is”. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban kezdte tanulmányait, a negyedik osztályt követően átíratták a brassói református Kereskedelmi Iskolába. A brassói évek során nagy hatással volt rá tanára, Szécsi Sándor, aki felébresztette benne az érdeklődést a szociológia iránt. Bár középiskolai tanulmányait már 1938-ban befejezte, csupán 1940-ben tette le az érettségi vizsgát. A köztes két évben egy brassói szász cégnél volt gyakornok.
Egyetemi tanulmányait 1940-ben kezdte a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetem közgazdaságtan szakán, ahol tanárai közé tartoztak a statisztikus Schneller Károly, a gazdaságelmélet történetét kutató Kislégi Nagy Dénes, az erdélyi jogtörténet szakértője, Bónis György, magánelőadóként pedig Bibó István is. Eközben filozófia, szociológia és néprajz előadásokat is hallgatott. 1943-tól az Erdélyi Tudományos Intézet ösztöndíjasa lett, majd 1945-től ugyanott tanársegéd. A Venczel József szociológus által a Dimitrie Gusti-féle monografikus szociológia módszertana szerint vezetett bálványosváraljai falukutatás meghatározónak bizonyult Imreh számára. Ugyancsak ebben az időszakban Kelemen Lajos útmutatása alatt megkezdte levéltári kutatásait is az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárában, valamint a Székely Nemzeti Múzeum kézirattárában. Kutatásainak eredménye az 1944-ben a székely közbirtokosság témájában megvédett doktori disszertációja.
1948-tól Imreh a Bolyai Tudományegyetemen adott elő, kezdetben a Közgazdaságtudományi Karon gazdaságtörténetet és statisztikát, a Jogi Karon pedig jogtörténetet. 1950-től a Bolyai Tudományegyetemen, majd 1959-től a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a legújabb kort tanította egészen 1983-as nyugdíjba vonulásáig.
A visszaemlékezések és elbeszélések alapján kitűnő, karizmatikus előadó volt, aki a kölcsönös tisztelet elvét követve bármely korosztállyal jó kapcsolatot tudott kialakítani.
Az 1989-es fordulat után sem vonult vissza az erdélyi tudományos életből, így részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraszervezésében. 1977-től a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja lett, 1981-ben az Erdélyi hétköznapok című kötetéért elnyerte a Román Akadémia Nicolae Bălcescu-díját. 1990-ben a Kriza János Néprajzi Társaság tagjává fogadták, s ugyanebben az évben gazdaság- és társadalomtörténeti munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. 1995-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktorává avatták. 2001-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét is.
Saját bevallása szerint a társadalom- és gazdaságtörténet elemzését, s ezen belül elsősorban a parasztság történetét érezte legfontosabb feladatának.
Módszertana több szempontból közel áll a francia Annales iskola hagyományaihoz. Kutatásaiban egyaránt hasznosította a történeti statisztikát, a szociológiát, valamint a történeti források tanulmányozását. Több mint kétszáz írásában egyszerre találkozik a gazdaság-, a társadalom-, de még a politikatörténet is, összegyűjtve és értelmezve a székely faluközösség írásbeli hagyatékait.
Székely falutörvények. Kolozsvár, 1947.
A rendtartó székely falu. Faluközösségi határozatok a feudalizmus utolsó évszázadából. Bukarest, 1973.
Erdélyi hétköznapok (1750–1850). Társadalom- és gazdaságtörténeti írások a bomló feudalizmus időszakáról. Bukarest, 1979. (Viaţa cotidiană la secui 1750–1850. Ford. Gelu Păteanu. Bucureşti, 1982.)
A törvényhozó székely falu. Bukarest, 1983.
A fejedelmi gazdálkodás Bethlen Gábor idejében. Kolozsvár, 1992.
Imreh István – Pataki József: Kászonszéki krónika (1650–1750). Budapest, 1992.
Benkő Samu: A múltidéző titka: az élmény és a biztos tudás. In Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár, 1999. 5–13. o.
Gaal György: A székely történet kutatása nem jelent elkülönülést. Beszélgetés Imreh Istvánnal. Aetas, 1995. 1−2. sz. 233–239. o.
Páll Árpád: „Igyekeztem a magam igazát is mondani…” Imreh István kolozsvári történésszel beszélget Páll Árpád. Korunk, 1987. 1. sz. 31–33. o.
Vofkori Mária: Imreh Istvánról. Századok, 2004. 1. sz. 223–240. o.
Fotó: http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=1489 Gaal György: A székely történet kutatása nem jelent elkülönülést. 1994-es beszélgetés Imreh Istvánnal.
4perc