Íróként a Szováti András nevet is használta.
Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, majd a kolozsvári Unitárius Kollégiumban tanult, ahol 1933-ban érettségizett. 1933–1937 között a kolozsvári protestáns teológia és egyidejűleg az I. Ferdinand Egyetem klasszika-filológia szakos hallgatója volt. Kiemelkedő tanulmányi eredményeinek köszönhetően ösztöndíjat kapott az Oxfordi Egyetemen működő Manchester College-ba, ahol 1937–1939 között tanult. Egyetemi tanulmányait 1941-ben fejezte be a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetemen. Doktori dolgozatát Szent Gellért Deliberatiójának fő forrásai címmel 1943-ban védte meg summa cum laude minősítéssel. Ez a műve a Századok című szakfolyóiratban még abban az évben megjelent. Elsősorban az ókori görög történelemre és klasszika-filológiára szakosodott.
Oktatói pályafutását a kolozsvári Unitárius Kollégiumban kezdte, ahol 1941–1945 között tanított, 1945–1948 között az intézmény igazgatója volt. 1947-től a Bolyai Tudományegyetemen is oktatott angol nyelvet, majd 1948-tól átvette az ókori egyetemes történelmi katedrát. 1951-től a Történelem–Filológia Kar dékánja volt. 1959-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen volt óraadó tanár, 1969-ben egyetemi professzorrá nevezték ki. Az ókori történelem mellett görögöt és latint is oktatott. 1970-től a Társadalmi és Politikai Tudományok Akadémiájának tagja, 1978-tól az Ókortudományi Társaság kolozsvári tagozatának elnöke.
Az egyetemes ókori történelem, azon belül a római Dacia tartomány gazdasági és társadalmi történetével és művészetével foglalkozott.
1957-ben jelent meg a Kelemen-emlékkötetben Napoca a feliratok tükrében, valamint a Daicoviciu-emlékkötetben az Împăratul Caracalla în Dacia (1974) című tanulmánya. Egyetemi tankönyveket állított össze (egyedül és társszerzőkkel), a Csetri Elekkel írt történeti kronológiáját a Kriterion adta ki 1976-ban.
A latin, görög és angol nyelv jó ismerőjeként számtalan fontos mű jelent meg magyar fordításában: Morus, Bacon, Hobbes, Locke – az angol materialisták, 1953; Rotterdami Erasmus: A balgaság dicsérete, 1960; Aiszóposz meséi. 1970; Richard de Bury: Philobiblon, 1971; Erasmus világa. Dankanits Ádámmal és Trencsényi-Waldapfel Imrével, 1972; Kőrösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanításai, 1972; Francis Bacon: Új Atlantisz, 1976; Bethlen Farkas: Erdély története, 2006.
1986-ban vonult nyugdíjba, ám ekkor sem szakadt el az egyetemi környezettől.
A rendszerváltást követően a magyar nyelvű egyetemi oktatás újjászervezésének egyik úttörője volt, nevét ott találjuk a Bolyai Társaság alapítói között. Halála évében is oktatott az egyetemen.
Kéziratos hagyatékát a Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára őrzi; sírja a Házsongárdi temetőben van.
Pop Constantin: Bodor András 1915–1999. Ephemeris Napocensis, IX−X. (1999–2000). 377–378. p.
T. Szabó Csaba: Bodor András, az elfeledett ókortudós. (erdelyikronika.net/2017/03) (*2018.03.27.)
Fotó: https://erdelyikronika.net/2017/03/bodor-andras-az-elfeledett-okortudos/
3perc