Nevében a T betű a Törpényi rövidítése.
Egyéves korában elvesztette gazdatiszt édesapját, özvegy édesanyja Désre költözött, ahol tanítónőként nevelte öt gyermekét. „Családi kincsként” otthonról hozta a szórványban megmaradni igyekvő magyar emberek igényes nyelviségét. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett 1924-ben, majd a Protestáns Teológia hallgatója lett. Rockefeller ösztöndíjjal a skóciai St. Andrews Egyetemen tanult 1927–1928 között. Teológiai tanulmányai után (1928-ban) beiratkozott a kolozsvári I. Ferdinand Egyetemre, ahol a magyar és az angol nyelv mellett egyetemes történetet is tanult. Mivel a nyelvtudomány nem szerepelt a tantárgyak között, ezért autodidakta módon mélyült el benne, s részt vett a diákok önképzőkörében is.
1930-ban Désen, 1931-ben Nagyenyeden volt helyettes tanár. 1933–1936 között a zilahi Református Kollégiumban tanított. Eközben folyamatosan részt vett a kolozsvári tudományos életben. Első közleményeiben Nagyenyed és Zilah 16. és 20. század közötti helyneveit ismertette. Ezzel párhuzamosan doktori disszertációján dolgozott (Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI–XIX. században), amelyet 1936-ban védett meg a Debreceni Tudományegyetemen.
Ezt követően az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatója lett, Kelemen Lajos mellett sajátította el a levéltári kutatás alapelemeit.
Fontos feladatának tekintette a már kihalt vagy megváltozott értelmű magyar szavak összegyűjtését.
Az évtizedekig tartó, hangyaszorgalommal végzett kutatás eredménye az erdélyi helynévtörténeti adattár, amely – megyénként rendszerezve – mintegy 650 000 adatot tartalmaz. A helynévtörténeti cédulákat az Országos Széchényi Könyvtárban helyezte el, ahol a hagyaték feldolgozása azóta is tart (2001–2006 között nyolc kötet jelent meg belőle).
Kutatói munkája mellett nagy szerepet szánt az utánpótlás nevelésének, nyaranta falukutató táborokat szervezett diákoknak. A második bécsi döntést követően katedrát kapott az újjáalakított I. Ferenc József Tudományegyetemen, továbbá kinevezték a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává. A kutatómunkát sem hanyagolta el, ő vezette az Erdélyi Tudományos Intézet (ETI) Magyar Nyelvészeti Osztályát, majd 1941-től átvette az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványainak szerkesztését. Az ő javaslatára indult el az Erdélyi Tudományos Füzetek kiadványsorozat. 1944-ben átvette az ETI vezetését; 1945-ben részt vett a Bolyai Tudományegyetem megszervezésében.
Az egyre növekvő állami nyomás nem kezdte ki a tekintélyét, de ő sem úszta meg (részleges) mellőzés nélkül: 1952–1954 között nem taníthatott az egyetemen, e két évben kutatóként dolgozott.
Tanszékvezetőként több kutatóutat indított a Fekete-Körös völgyébe és Moldvába, az ottani gyűjtésekről 1950-ben és 1952-ben román nyelvű összefoglalót írt.
Az 1956-os események és az egyetemek 1959-ben történt egyesítése megviselte az egészségét, bár őt nem érte hatalmi retorzió. A tanszék elsorvasztását az ő 1971-es nyugdíjba vonulását követően kezdték meg az állami szervek.
A hatvanas években kezdett hozzá a levéltári kutatások idején gyűjtött cédulák rendezéséhez, hogy nekifoghasson az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kiadásának. Az első kötet 1975-ben jelent meg a szerző szerkesztésében, majd 1978–1984 között további három. Ezután azonban a cenzúra nem engedélyezte kiadását. A Tár további kötetei, 1993-tól, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával jelentek meg.
Az 1. kötetet még egymaga szerkesztette, munkatársul igénybe véve testvére, Szabó T. Judit segítségét, a 2–4. kötet szócikkeinek megszerkesztéséhez azonban már nyelvész-munkatársait is bevonta, így a munkaközösség – kibővülve – halála után is folytatta és befejezhette a mű kiadását.
A Szótörténeti Tár szerkesztési elvei szerint minden egyes magyar „tárgyszó” román és német fordításban is megtalálható, ezt követik a példamondatok, az idézet megjelölésével – s természetesen az évszám, amikor a forrásdokumentumot papírra vetették.
A szótörténet mellett nyelvjáráskutatást is folytatott és irányított. Ennek a gyűjtőmunkának az alapján készült el 1969-re A moldvai csángó nyelvjárás atlasza (társszerkesztői Gálffy Mózes és Márton Gyula), amelyet a cenzúra szintén nem engedett kinyomtatni, s csak 1991-ben került kiadásra.
Egyetemi professzorként magyar nyelvtörténetet adott elő, speciális kollégiumként pedig nyelvjárás- és helyesírástörténetet meg névtant.
Életműve számtalan folyóiratcikket, tanulmányt tartalmaz, amelyek zömét magyarországi szakfolyóiratokban közölte. A Kriterionnál – 1970–1981 között – hat kötetben jelent meg válogatott munkáinak a gyűjteménye, a hetediket csak Magyarországon lehetett kiadni, halála után. E kötetekben található meg munkásságának bibliográfiája.
A 81 éves korában elhunyt tudós a Házsongárdi temetőben nyugszik.
RoMIL
Csetri Elek: Szabó T. Attila. In Hivatás és tudomány. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiemelkedő személyiségei. Szerk. Kovács Kiss Gyöngy. Kolozsvár, 2009.
Fotó: https://eda.eme.ro/xmlui/handle/10598/13471
4perc