Somodi István 1908-ban, a negyedik olimpiai játékok idején szerepelt először a világversenyen (úgy is, mint első kolozsvári versenyző), teljesítményével azonnal bejegyezte magát a magyar sporttörténelem atlétika fejezetébe.
Édesapja elismert ügyvéd volt, s részben ő is ezt a pályát folytatta. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, ott találkozott először az atlétikával és a korcsolyával. 1903-ban a debreceni kerületi tornaversenyen aranyérmet szerzett távolugrásban. Kortársai közül hamar kitűnt tehetségével, korosztálya legjobbjává vált. Egyetemistaként jogot tanult a kolozsvári egyetemen, jog- és államtudományi doktori címet szerzett.
Az 1903-ban tartott kolozsvári atlétikai versenyen való szerepléséből már a magasugrást emeli ki visszaemlékezéseiben: „A riválisok és maguk a versenybírók kissé tamáskodva figyelték mozgásomat, hiszen fizikumom csöppet sem sejtetett jó atlétát. Igaz, eredményem elmaradt az országos rekordtól, és ma már mosolyt fakaszt, de a 172 cm-rel akkor még országos versenyt lehetett nyerni. Én annyit ugrottam, s ez a szezon addigi legjobb eredménye volt. Ettől kezdve figyeltek fel rám.”
A sport tehát továbbra is élete jelentős részét képezte, s még egyetemista korában is saját költségén vett részt az akkori athéni jubiláris versenyen 1906-ban.
Első rangos nemzetközi versenye után már kizárólag a magas- és a távolugrásra összpontosított. 1908. július 21-én, a londoni olimpián érte el legnagyobb sportsikerét: magasugrásban ezüstérmet szerzett. A verseny során tartott délelőtti selejtezőben két másik sportoló is megugrotta a 188 cm-t, de reprodukálni ezt már csak Somodinak sikerült. Akkoriban precíz mérőeszközök hiányában az eredményeket összesítették, így mindhárom sportoló ezüstérmet nyert el. Hazaérkezésekor nagy örömmel fogadták, a kolozsvári pályaudvarról fogaton vitték be a városba.
Ugrási stílusa világszintű fejleménynek számított, így az egész nemzetközi sportra hatással volt, hiszen a léc fölött majdnem vízszintesen ment át. Ugyanebben az évben a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Clubnak (KEAC), az erdélyi sportélet egyik meghatározó egyletének tagja is lett. Már az egylet színeiben versenyezve állította föl az új országos csúcsot, megugorva a 186, majd 188 cm-t. A következő – 1912-es stockholmi – olimpián ügyvédi vizsgája miatt már nem vett részt, de számos más magyar és nemzetközi versenyen állt még dobogóra. Érdemei elismeréséül a legjobb atlétikai klubnak járó trófeát is megkapta.
Az első világháború után itthon maradt Kolozsváron, tisztviselőként dolgozott, és atlétikaedzőként is tevékenykedett, számos híres sportolót kinevelve.
A második világháború végeztével beköszönő kommunista rendszer azonban eltiltotta mindenféle sporttevékenységtől. Így az atlétikát mintegy húsz éven át világszinten űző sportoló nélkülözések közt hunyt el, a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. Olimpiai ezüstjének 100. évfordulóján sokan megemlékeztek róla, ezen alkalomból könyvet is kiadtak róla.
Killyéni András: Az első kolozsvári olimpiai érem 100. évfordulójára. Korunk, 2008. 8. sz.
Killyéni András: Az ő neve csillag a magyar sport egén. Torda, 2008.
Somodi István olimpiai ezüstjére emlékeztek a 100. évfordulón. In archivum2.szabadsag/2008
Fotó: A Magyar Olimpiai Akadémia Évkönyve: 2014 . Magyar Olimpiai Akadémia, Budapest 2015.
3perc