Családja, amelynek származására a „kőröspataki és köpeczi” előnév is utal, a kora újkorban szerzett nemesi címet. A családi emlékekre és hagyományokra erősen büszke apa előbb Széken, 1881-től Magyarnemegyén, azután Nagysajóban volt tanító, majd iskolaigazgató. Végül a család Besztercén telepedett le, Sebestyén József ott járt gimnáziumba, és ott sajátította el a német nyelvet. Rajztehetsége hamar megmutatkozott, festőművészi ambícióit a család is támogatta. Egy ideig az Országos Magyar Mintarajziskola növendéke volt, majd visszatért Besztercére, ahol festésből és vívásoktatásból tartotta fenn magát.
Nemesi előneveit 1903-tól kezdte használni, miután Kolozsvárra költözött, és a Genealógiai Füzetek társszerkesztője lett. Szerkesztőként és a heraldika rajongójaként kötött életre szóló barátságot Kelemen Lajossal. 1907-ben nyugat-európai tanulmányutat tett, többek között Bécsben, Münchenben, Strasbourgban és Párizsban mélyítette el címertani ismereteit.
Hazatérve, 1908-ban tájképekből és műemléképületeket ábrázoló festményeiből állított össze egy kiállítást. Az első világháborúig folytatta heraldikai kutatásait és a festést. 1914-ben megnősült, 1915-ben Budapestre költözött, a Magyar Országos Levéltár alkalmazta címerfestőként. Megbízást kapott a magyar birodalmi, úgynevezett középcímer megszerkesztésére, majd 1916-ban részt vett IV. Károly koronázási ünnepsége díszleteinek megtervezésében. A világháborúban a Székely Hadosztály hadnagyaként esett román fogságba, és Brassóba internálták.
Szabadulása után – nemesi előneve miatt – Köpecet jelölték ki kényszerlakhelyéül, ahol addig sohasem járt. Itt élt 1919 és 1941 között, elsősorban földműveléssel foglalkozva, negyedik felesége birtokán.
1921 nyarán – közvetítő által – I. Ferdinand király felkérésére ő tervezte meg és készítette el Románia országcímerét.
Szintén ő tervezte meg a két világháború között használatban lévő 1, 2 és 5 lejes pénzérméket. Munkájának elismeréséül megkapta a Román Koronarend tisztje érdemrendet. Kelemen Lajos közvetítésével 1927-ben Lukinich Imre megbízta a Bethlen-monográfia illusztrálásával, ezért beutazta Erdélyt, a felmérés során számos kastélyról készített rajzokat. Az utólagos rombolások és rongálódások miatt több építményt csak az ő rajzaiból ismerünk.
1927-ben a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa lett, műemlékek, régi épületek felmérésében vett részt; tanácsait a legtöbb esetben figyelembe is vették, például Csíkdelne, Gelence, Nagykászon és a vargyasi Daniel-kastély esetében.
Német nyelvtudását kamatoztatva, 1939-ben a brassói Fekete Templom körüli ásatásokat és restaurálást felügyelte. Mindeközben címereket, fejléceket, emléktáblákat és zászlókat is tervezett.
1940-ben visszaköltözött Kolozsvárra, ott érte a második bécsi döntés. Az 1941–1944 közötti időszakban több megbízást és kitüntetést is kapott. Pecsétet tervezett többek között a kolozsvári Egyetemi Könyvtárnak, az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, valamint I. meg II. Apafi Mihály újrateremtéséhez. Közvetlenül a háború után elvesztette családját. Továbbra is az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél dolgozott, részt vett a kolozsvári piarista, a magyarszováti unitárius, a mezőkeszüi és széki református templom restaurálásában.
Az 1950-es években teljesen beszűkültek munkalehetőségei, és megélhetése is veszélybe került. 1956-ban részt vett a kolozsvári Szent Mihály templom felújításában, ő tervezte a boltívek záróköveit. Haláláig aktívan segítette mind a római katolikus, mind a református egyház műemlékvédelmi törekvéseit. A Házsongárdi temetőben nyugszik.
Sas Péter: A heraldikus. Csíkszereda, 2011.
Szekeres Attila István: Keöpeczi Sebestyén József, a címerművész. Barót, 2014.
Fotó: Wikipédia
3perc