Édesanyját fiatalon elvesztette, őt és nyolc testvérét az édesapa nevelte. Családjuk a kolozsvári értelmiségi elithez tartozott, édesapja, Kuncz Elek (1846–1915) tankerületi főigazgató volt, a család baráti köre egyetemi tanárokból állt. A szülői ház értékrendjét a klasszikus polgári eszmények, a műveltség igénye jellemezte. Már fiatalon megismerte a magyar és a világirodalom nagy műveit, írásaiért már gimnazista korában díjakkal jutalmazták.
Ifjúkorát Kolozsváron töltötte, a piarista gimnázium diákja volt. Ezt követően a budapesti egyetem magyar–latin–görög szakos hallgatója (1903–1907), az Eötvös Kollégium tagja. Tanárai közül Gyulai Pál és Riedl Frigyes hatott rá. Toldy Ferencről írt doktori dolgozatán (1907) leginkább Riedl hatása érezhető: esszészerű írásában az irodalomtörténész munkássága mellett annak korát, életét is elemezte. E műve folytatásának szánta A magyar irodalomtörténet elméletének és módszerének fejlődése Toldy Ferenc óta című monográfiájátt, amely azonban kéziratban maradt.
Az egyetem elvégzését követően magyar–latin–görög szakos tanárként tanított Budapesten. Ekkoriban lett a Nyugat folyóirat munkatársa, számos kritikát, elbeszélést közölt benne. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső baráti köréhez tartozott. Előadásokat tartott a Társadalomtudományi Társaság szabadiskolájában, belépett a Martinovics szabadkőműves páholyba, részt vett a Jászi Oszkár vezette Polgári Radikális Párt megalakításában. 1911-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagja.
Szenvedélyesen érdekelte a francia kultúra és irodalom, nyári szabadságait Franciaországban töltötte; az I. világháború kitörésekor is éppen egy breton faluban tartózkodott, s mint „ellenséges ország állampolgárát” internálták. A háború végén szabadult.
A Fekete kolostor (1931) című regénye a Noirmoutier kolostorában, és Ile d’Yeu-ben töltött öt év emlékeit dolgozza föl. Emlékirata a börtön társadalomrajzát adja, sok szereplőt vonultat fel, kritikusai főként pszichológiai érzékenységét, finom jellemábrázolásait, tárgyilagos hangvételét méltatják; az emlékirat-jellegű visszatekintést epikai kompozíció és fiktív elemek teszik valódi regénnyé. A mű azonban vádirat is az erőszak és zsarnokság ellen, tiltakozás az embernyomorító háború ellen.
A Fekete kolostort halála előtt fejezte be, noha már korábban publikált belőle néhány részlettet a Nyugat és az Erdélyi Helikon hasábjain. A regény nemzetközi sikert aratott, fordításban eljutott a francia, angol, olasz és román olvasókhoz is. Szintén élete utolsó évében fejezte be Felleg a város felett című regényét, melyben ifjúságának budapesti és kolozsvári tapasztalatait beszéli el.
1919-ben tért haza a fogságból, Budapesten helyezkedett el, ezzel párhuzamosan az Új Magyar Szemle és az Auróra folyóiratok szerkesztője volt. 1923-ban Kolozsvárra költözött, ahol az Ellenzék szerkesztője, irodalmi rovatának vezetője. 1926-ban Bánffy Miklóssal és Kemény Jánossal a marosvécsi kastélyban megszervezte az erdélyi írók nyaranként összehívott Helikonát. Áprily Lajos távozása után, 1929-től haláláig az Erdélyi Helikon szerkesztője.
A romániai magyarság kulturális életében fontos szerepet töltött be, szerkesztői gyakorlatát a Nyugat esztétikája jellemezte; szemléletére Bergson filozófiája és Romain Rolland humanizmusa hatott. Az erdélyi gondolat Erdély magyar irodalmában, Tíz év és Erdély az én hazám c. tanulmányai a transzilvanista gondolat alapművei.
Gobineau, A. France és Maupassant műveit fordította magyarra. A Fekete Kolostor románul Corneliu Codarcea és Nicolae Crișan fordításában, Nicolae Balotă előszavával 1971-ben jelent meg a Biblioteca Kriterion sorozatban.
RoMIL
Új magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1994.
A magyar irodalom története (mek.oszk.hu/02200/02228.html *2018.05.04)
Pomogáts Béla: A tanulmányíró Kuncz Aladár. (adatbank.transindex.ro/html/alcim_dok8863; *2018.05.04.)
3perc