Budapestben született, családi neve Singer; édesanyja (Bodor Klára írónő) nevét vette föl. Hatéves korától Romániában élt, egészen 1983-ig. A temesvári piarista líceumban érettségizett 1948-ban. Már diákkorában a Gaudeamus c. diákújság szerkesztője volt, első cikke 1946-ban jelent meg a helyi Szabad Szó c. hírlapban. Egyetemi tanulmányait a filozófia-lélektan szakon kezdte meg Bukarestben és Kolozsvárt, a Bolyai Tudományegyetemen fejezte be.
Újságíróként előbb a bukaresti Romániai Magyar Szó, majd a kolozsvári Igazság munkatársa. 1951-től az Utunk rovatvezetője, 1963–1967. januárja között szerkesztőségi főtitkár.
Az Igazságnak írt egyik riportjában fogalmazta meg életelvét:
„…lassan rádöbbentem: kerülő úton kell annyi igazat mondanom, amennyit lehet”.
A publicisztikában egyéni műfajt teremtett „lírai röplapok”-nak nevezett glosszáival, amelyekben időserű politikai kérdésekhez szólt hozzá. Ekkoriban megjelent publicisztikai kötetei: Két arasszal az ég alatt (1961), Tengerpart az udvaron (1964), Monológ zárójelben (1971). Költőként is korán jelentkezett, de verseinek gyűjteményét csak az 1960-as években foglalta kötetekbe (Égetett agyag, 1961, A meztelen lány, 1963). Egy regénye is jelent meg (Svájci villa, 1981.)
1967–1970 között az Irodalmi Könyvkiadó bukaresti nemzetiségi osztályának főszerkesztője. 1970-től a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője. Itt sikeresen alakította ki a nemzetiségi adások színterét, ebbe mind a magyar, mind a német adásokat beleértve. Az adás keretén belül a hét minden első napján magyar műsorokat, tévéjátékokat közvetítettek, irodalmi műveket népszerűsítve vagy éppen diákokat szerepeltetve. Tisztségéről 1979-ben mondott le, az Előre munkatársaként folytatta újságírói tevékenységét.
1956–1983 között rendszeresen fordított román íróktól és költőktől. Az ő tolmácsolásában jelent meg G. Iuteş, C. Petrescu, T. Mazilu, T. Buşecan, R. Luca, Pop Simion, L. Fulga, D. Săraru több műve.
1983-ban orvosi kezelésre Budapestre utazott, s tartózkodási engedélyének többszöri meghosszabbítása után végül nem tért vissza Romániába. A Magyar Nemzet munkatársa lett, akkor kezdte használni a Diurnus álnevet. A sajtóban és a közéletben igen sokat tett a romániai magyarokért, számtalan leleplező cikket írt a Ceauşescu-diktatúráról.
Közel háromezer cikket írt Diurnus szignóval, a korabeli, rendszerváltoztatás előtti értelmiségi közönség közkedvelt publicistája volt. Álnevét részint azért választotta, hogy Bukarestben maradt lányát megvédje a hatalmi atrocitásoktól. Felszabadulva a román nemzetpolitika szorítása alól a magyarországi helyzetet is kritizálta, budapesti tabukat is döntögetett. 1991-től a Népszabadság szerkesztője, ahol naponta jelentek meg jegyzetei, tárcái. Ebben az időben megjelent kötetei: Apám könyve, avagy haldoklás anyanyelven (1986), Az olvasás ihlete. Irodalmi napló (1988), Hazába kiáltott szó. Irodalmi és közírói tárcák (1989), Hogyan kell kastélyt építeni? Három kisregény (1989), A hisztéria szükségállapota. Kellemetlen kézikönyv Romániáról (1990), Erdélyi portrék (1991), A kíváncsiság mestersége (1999), Búcsúlevél nincs (2006).
A rendszerváltás után – a radikálisabb irányzatok megjelenésével – egyre több antiszemita vád érte. 1993-ban autóbalesete volt, ezután szüntette meg a rovatát.
Életművéért többek között Aranytollal (1996), Joseph Pulitzer-emlékdíjjal (1999), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével (1998) jutalmazták.
Két arasszal az ég alatt. Versek. Bukarest, 1961.
Tengerpart az udvaron. Riportok. 1964.
Add magad hozzá a világhoz. 1975.
Svájci villa. Regény. Bukarest, 1981.
Apám könyve, avagy haldoklás anyanyelven. Budapest, 1986.
Az olvasás ihlete. Irodalmi napló. Budapest, 1988.
Hazába kiáltott szó. Irodalmi és közírói tárcák. Budapest, 1989.
Hogyan kell kastélyt építeni? Három kisregény. Budapest, 1989.
A hisztéria szükségállapota. Kellemetlen kézikönyv Romániáról. Budapest, 1990.
Erdélyi portrék. Budapest, 1991.
A kíváncsiság mestersége. Budapest, 1999.
Búcsúlevél nincs. Budapest, 2006.
RoMIL
Joób Sándor: Elhunyt Bodor Pál, Diurnus. (index.hu)
Nem kértek bocsánatot Bodor Páltól. Népszava.
Zöldi László: Sorsából nem vándorolhat ki az ember. Jelen, 2004. 1. sz.
4perc