Kincsesládánk, Erdély: székelykapuk az összmagyar jelképpé való alakulás útján

14 Napja

cikkek

Dísze és tükre volt a portának: gyönyörködtetve képezte a határát a sajátnak és a nyilvánosnak, és egyben azt is elárulta, hogy a gazda módos-e, rendet tart-e a háza táján. A régi időkben betöltött szerepüket tekintve a székelykapuk vesztettek ugyan a funkcionalitásukból, ma mégis sokadvirágzásukat élik, és kincsesládánk büszkén mutogatott értékei. Riportsorozatunk legújabb részében a székelykapuk hazájába, Máréfalvára látogattunk, de felkerestük a legrégebbi, eredeti helyén álló székelykaput is, sőt nyikómenti faragómester jóvoltából a kulisszák mögé is bepillanthattunk.

„Szíves vendéglátó e kapu gazdája, de a gonosz embert furkosbottal várja” – olvashatjuk a feliratot számos változatban számtalan székelykapun a maroszéki Alsó-Nyárádmentétől a háromszéki Kökösig. …De nem kevés esetben Erdély más tájegységein, Magyarországon, sőt elvétve Nyugat-Európában is. Hiszen a diaszpórában sem számít, hogy mások értik-e, a lényeg: állítójának ma is tekintélyt, méltóságot, önazonosságában megerősítést nyújt a faragott székelykapu, és így válik összmagyar szimbólummá. De nemcsak a felirat üzen: üzennek a motívumok, a színek, a formák. Sorozatunkban most ismét visszatértünk a Székelyföldre, meghallgatni a jellegzetes kapuk üzeneteit.

Tájegységenként változó

A székelykapuk eredete tisztázatlan, az viszont kétségtelen, hogy a 17–18. századra már letisztult formaként jelent meg. Egyes kutatók szerint Ázsiából származtatható, mások szerint a gazdálkodó életmódból fakadóan több, egymástól olykor független népcsoportnál is fellelhetők bizonyos formái. Magyar nyelvterületen a Székelyföldön találkozhatunk a legtöbb ilyen jellegű faragott kapuval, azon belül Udvarhelyszéken – elsősorban Zetelakán, Máréfalván és környékükön.

Alkotóelemei: kapuzábék, kontyfa, hónaljkötés, kaputükör, galambdúc. A kapuzábékat lábaknak vagy oszlopoknak is nevezik, ez megfelel tulajdonképpen a kapusasnak. Két kapuzábé között találjuk a kiskaput, a harmadik pedig e kettőtől távolabb helyezkedik el, és a középsővel együtt közrezárja a nagykaput. Ha a felül, keresztben álló kontyfa (más nevén agyfa vagy keresztfa) csak a kiskapu két lábát köti össze, akkor kisméretű székely kapuról beszélünk, ha viszont a kontyfa mindhárom kapuzábéra ránehezedik – tehát a nagykapu fölött is átér –, akkor kötött székelykapuról. Előbbi esetben a kiskapu fölött nincs kaputükör, csupán a hónaljkötésekkel erősítik a szerkezetet, utóbbi esetben viszont megtaláljuk a kaputükröt és masszívabbak a hónaljkötések. De mindkét fajtánál a kontyfára galambdúcot helyeznek. Régen festették is a székelykapukat.

Formájában, motívumaiban megkülönböztethető az udvarhelyszéki, a csíki, a háromszéki és a gyergyói székelykapu – tudtuk meg Süveg Évától, Hargita Megye Tanácsa Műemlékvédelmi Közszolgáltatásának munkatársától. „A legdíszítettebbek és legszínesebbek az udvarhelyszékiek: a díszítés felfut teljesen a kontyfáig. Sajnálatos módon ma már nem festik, holott a színeknek is megvolt a maguk szerepe. Az udvarhelyszékiekhez képest nagyobb méretű csíkiakat is festették, a háromszékiek pedig nagyon hasonlítanak a csíkiakra. A legszembetűnőbb különbség, hogy a kaputükörben nem fűrészelt deszkás, hanem ácsolt lyukas a kiképzés. A gyergyóiak egyszerű ácsolt kapuk, csakis s kaputükörben és a nagykapu hónaljkötésében díszítettek.

Szejkefürdő, a legjobb szemléltető

Gazdag, 16 kapuból álló székelykapu-gyűjtemény vezeti a turistákat a Székelyudvarhelyhez közeli Szejkefürdőn Orbán Balázs sírjához. Rendkívül érdekes darabja a legutolsó, maga Orbán Balázs által 1888-ban állíttatott kapu, amely eredetileg a fürdőhely bejáratát képezte. Miklós Zoltán néprajzkutatótól megtudtuk: néhány hete végeztek el rajta olyan korszerűsítést, amellyel hozzávetőleg a következő száz évre konzerválják a kaput.

„Az Orbán Balázshoz köthető kapu azért érdekes, mert magán viseli mindazon építészeti és ornamentális elemeket, amelyek tipikusan udvarhelyszékiek” – mondta Miklós Zoltán. Kifejtette: Udvarhelyszéken a három kapuzábét tipikusan viráginda dísziti, és ezt színezéssel emelik ki. Hagyományos szín a kék, a piros és a zöld – olyan színek, amelyeket „földfestékből” nyertek az elődök. Megjelenik ritkábban a fehér, de a sárga vagy a kékbe hajló zöld nem tekinthető hagyományosnak.

„Minden egyes székelykapun ott találjuk a rozettát a kapu lábánál és a hónaljkötésben is. Ez olyan ősrégi elem, amely már a románkori építményeken is feltűnik, és ez az egyik nélkülözhetetlen eleme a székelykapunak. Másik jellegzetesség, hogy palmettában végződik a lábakon felszaladó virágminta. A palmetta pálmalevél, de ne keressük a Székelyföldön a pálmafát, csupán stilizált elemről van szó. Ugyancsak visszatérő elem a halmadarak: olyan típusú faragott és díszített motívumok, amelyek a központi gerendán szaladnak végig, és madarakat ábrázolnak ugyan, de „s” alakú hajítással” – sorolta a néprajzkutató a leggyakoribb elemeket.

A gyalogkapu fölötti kaputükör a legszebb díszítések helye, és Miklós Zoltán elmondta: gyakran jelentek meg itt felekezetre utaló motívumok (katolikusoknál kereszt, protestánsoknál kopjafa), és címerek. „Az 1940–44 közötti »kicsi magyar világ« idején például nagyon sokan koronás magyar címert faragtattak a kaputükörbe. A kommunizmus idején aztán ezeket el kellett távolítaniuk, de néhányan egyszerűen bedeszkázták, így például Zetelakán és Máréfalván is van olyan kapu, amelyen megmenekült és ma is látható a magyar címer” – mondta a néprajzkutató.

Máréfalva, a székelykapuk hazája

A Székelyudvarhelyhez közeli Máréfalvát a székelykapuk hazájaként emlegetik, és ebben elvitathatatlan szerepe van a 2016-ban elhunyt Europa Nostra-díjas Kovács Piroska magyarszakos tanárnőnek és férjének, Mihálynak. „A máréfalvi székelykapuk népszerűségét nekik köszönhetjük. Kovács Piroska és férje több évtizeden keresztül foglalkozott a székelykapukkal, nemcsak itt, hanem más tájegységeken is. A mi székelykapuink azonban nagyobb figyelmet kaptak, mert ők idevalósiak voltak, itt kezdték el a munkát. Az ide látogatók főként a kapukért állnak meg nálunk, turizmus szempontjából ez a legfőbb forrásunk” – mondta Kovács Imre, Máréfalva polgármestere.

A faluban jelenleg is több mint 200 székelykaput tartanak nyilván, közülük tizenegy száz évnél is régebbi műemlékkapu. A „legvénebb” a római katolikus plébánia 1858-ban faragott kapuja. Dénes Csilla Hajnal, a helyi turisztikai információs iroda vezetője büszkén mutatja a vendégeknek ezt a kaput is, akárcsak a többit: turisztikai kínálatukban ugyanis szerepel egy kétórás kaputúra, bemutatva a műemlékkapukat, általuk pedig a nagy kötött székelykapuk fajtáit: az egyszerű kötöttet, a faragott festettet és az oszlopost.

„A székelykaput családtagnak tekintettek: amikor a legény bevonult a seregbe, a kaputól is búcsút vett. Népdalok szólnak arról, hogy ha a lányt csalódás érte, a kapufélfának mondta el a búját, mert az nem pletykált, nem sértegetett” – mondta Dénes Csilla Hajnal. „A székelykapun továbbá nincsen zár. Ez igazolja, hogy a falusfelek nagy bizalommal tekintettek egymásra. Ha az utolsó lakó is elhagyta az udvart, akkor egyszerűen seprűt állított keresztbe a gyalogkapunál, utalva arra, hogy nincsenek otthon. Ezt pedig tiszteletben tartották.”

Kovács Piroska öröksége

A falu „Piroska nénije” az 1970-es években kezdte a székelykapuk néprajzi igényű kutatását. Munkájának ijesztő jelenség adott lendületet: a régi kapukat elkezdték egyszerűen elbontani és eltüzelni. Kovács Piroska és férje tűzifáért elcserélt néhány eredeti kaput, és az értékmentés érdekében Piroska néni a diákokat is bevonta: felleltároztatta velük a falu székelykapuit, majd ő maga lerajzolta az összest. Ekkor volt tanítványa Szallós Kis Judit is, aki Piroska néni halála óta betölti a néprajzkutató által alapított Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület elnöki tisztségét.

„Piroska néni figyelemfelkeltésnek szánta a kapuk összeírását, lerajzolását. Ennek a tevékenységnek is köszönhető, hogy a ’70-es, ’80-as évek politikai megszorításai közepette a székelykapu az önazonosság kifejező eszközévé vált, megint divatja lett. Próbáltak persze beleszólni, hogy sárga színnel is fessék, hogy piros–sárga–kék színű motívumok is jelenjenek meg. Aztán a rendszerváltást követően megjelent Piroska néni Székelykapuk Máréfalván című sikerkönyve, amelyet pillanatok alatt szétkapkodtak, és téma lett a székelykapu” – mondta Szallós Kis Judit.

Az egyesület elnöke folytatja mindazt, amit Kovács Piroska elkezdett: a magántulajdonból megvásárolt birtokon felújított tájházban és csűrben továbbra is őrzi a néprajzkutató felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét, és szervezi a 2003-ban útjára indított kalákatáborokat: ezek alkalmával évente több mint 50 gyermek és ifjú tanulja a faragás csínját-bínját, és minden esztendőben elvégeznek valami nagyobb horderejű, a helyi közösséget szolgáló munkát.

Egyre többen, egyre távolabbról

A nyikómalomfalvi Jakab Gyula két megrendeléssel is foglalkozott ottjártunkkor: egy keresztúri kötött kapu két lábának felújításával, illetve egy Bihar megyébe rendelt kisméretű kapu elkészítésével. Kisiskolás korában kezdett faragni, majd tanítója, Papp Ferenc irányításával, a faipari szaklíceum elvégzése után kezdett székelykapukkal is foglalkozni.

„1974-ben készült az első kapu, amibe már én is faragtam, és a ’80-as évektől mertem vállalni önálló munkákat. Több mint 50 székelykaput állítottam Malomfalvától Németországig, és azt tapasztalom, hogy a szórványban élők körében egyre népszerűbb. Nagyon sokat faragunk magyarországi megrendelésre is” – mondta Jakab Gyula.

A faragó – akinek egyébként korábban tűz pusztította a műhelyét szerszámokkal, gépekkel együtt – a székelykapu-faragás rejtelmeibe is bevezetett. Mint mondta, a tölgyfa a legalkalmasabb erre a célra, de a beszerzéssel egyre nagyobb gondok vannak. Ő maga környékbeli fűrésztelepekről vásárolja fel a kapunak való fát.

A gyalulást az összeállítás követi, majd jön a minta megrajzolása és a faragás: először a kontúrokat vési, majd jön a mélyítés profilvésőkkel, a finomabb munkák az apró vésőkkel, aztán a mattolóval éri el, hogy a nagyobb kontraszt jobban kiemelje a mintát. Csakis fát használ, mégcsak szeget sem. Az általa alkalmazott motívumvilág többnyire megegyezik a tanítójától elsajátítottal és a régi kapukról ellesettel, de használ például olyan pacsirta-motívumot is, amit a lányával közösen rajzoltak meg.

A kisméretű székelykapu faragása nagyjából egy hónapot vesz igénybe és az ára mintegy 1600 euróra rúg, a nagy kötött kaput pedig két hónap alatt faragják ki, és ára 3500 euró körül mozog – mondta el.

Keserédes reneszánsz

Az udvarokkal arányosan számolva valóban Máréfalva a „legsűrűbb” székelykapus település, a legtöbb kapu viszont a Máréfalvánál kétszer népesebb Zetelakán áll: mintegy 400. Kovács Piroska máréfalvi tevékenységének súlyát jól tükrözi, hogy Zetelakán a ’70-es évek közepén álló 430 régi székelykapu közül 2008-ra már csak 130 állt – de természetesen sok új is díszítette a falut. Ilyen mértékű értékvesztés várhatott volna Máréfalvára is. Szerencsére azóta  – faluképvédelmi, valamint kifejezetten székelykapukat védő törekvéseknek köszönhetően – a székelykapuk száma  folyamatosan emelkedik.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a régi székely kapuk Csíkszentgyörgy községben maradtak meg a legnagyobb számban: körülbelül harminc olyan kapu van, amely az 1850-es évek előtt épült. Itt található a legrégebbi, eredeti helyén álló székelykapu is: 1775-ben faragták, és 2009-ben régi kapuk felújítását, állagmegőrzését szolgáló projekt keretében sikerült megmenteniük – mondta el Süveg Éva. Ebben a községben, Kotormányban áll továbbá az a kapu is, amely Orbán Balázs A Székelyföld leírása című munkája sorozatban kiadott füzeteinek címoldalán látható – 1806-ban állította gazdája.

Máréfalván az említett 11 műemlékkaput a gazdák nem újíthatják fel, nem festhetik újra, csupán méhviasszal kezelhetik. Ha a birtok gazdát cserél, a kötelezettséget átruházzák az új tulajdonosra. Ez egyfelől hasznos, másfelől viszont nehézséget okoz a gazdának: egyik tulajdonos például elárulta, hogy szíve szerint lebontaná, mert évekkel ezelőtt annyira tönkrement, hogy kinyitni nem tudja, felújítania viszont nem szabad, ezért más bejáratot kell hogy használjon. Miklós Zoltántól ugyanakkor megtudtuk: egyes településeken adókedvezmény formájában igyekeznek arra bátorítani a tulajdonosokat, hogy vigyázzanak a régi kapukra. És nagy a hiányosság a Kovács Piroska által is hirdetett „hitvallás” tekintetében: a kapuk festése továbbra sem népszerű.

Mint megszólalóink szinte mindegyike kifejtette: mivel a szekereket autók váltották fel, és minden más téren is megváltozott az életvitel, a nagy kötött kapuk veszélybe kerültek. Kevesen rendelnek már ilyent, mert nem praktikusak. Ezeket fokozott figyelemmel őriznünk kell, a kisméretű székelykapuk viszont reneszánszukat élik: ma, amikor a székely jelképek és a magyar nyelvű feliratok ellen hadjáratot folytatnak román nacionalisták, a székely kapu szemet gyönyörködtető és támadhatatlan kifejezési formája a székely önazonosságnak. Sőt a diaszpórában – elsősorban Németországban – magyar közösségek összetartozásának vált szimbólumává a faragott székelykapu.

 

Forrás: www.maszol.ro

11 perc