Kelemen Hunor szövetségi elnök ünnepi beszéde a magyar kultúra napja alkalmából szervezett Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjátadón

jan-21

cikkek

Ismét a magyar kultúra ünnepére gyűltünk össze, immár hagyományosan a sétatéri kaszinó épületében. A Himnusz születésének, befejezésének napja ez, s így maga az ünnep az alkotónak az ünnepe is. És ezt külön hangsúlyoznám, az alkotó, a teremtő ember ünnepe is ez a mai, hisz minden kulturális érték az alkotótól eredeztethető. Alkotó nélkül nincs kulturális érték, kultúra nélkül nincs emberi lét, mert ugyan a fiziológia törvényei kultúra nélkül is viszik előre az életfunkciókat, ám ez csak lecsupaszított, a transzcendenciát nélkülöző lét.

Születésünktől egy kulturális kontextusnak, egy hihetetlenül komplex jelrendszernek a részeként élünk, és a világban eligazodni is csak akkor és olyan mértékben tudunk, amikor és amilyen mértékben készen áll az a kulturális fegyverzetünk, páncélunk, amely biztonságot nyújt, világítótorony és útjelző cölöp egyszerre.

A kultúra múlt, jelen és jövő.

Hozunk valamit magunkkal, a kulturális örökségünk letűnt korok hagymahéjszerű rétegződéseit, amely burok és rejtett tudás egy időben. Őrizzük, újraértelmezzük, rátámaszkodunk, faggatjuk, neki vetjük a hátunkat.

Ám ennél több is, hisz jelenvaló, benne élünk, vele élünk, belőle és általa élünk és vagyunk azok, akik, anélkül, hogy minden áldott percben erre reflektálnánk, mint ahogy a lélegzéssel sem bíbelődünk sokat. Csak akkor kapjuk fel a fejünket, amikor baj van.

Persze, a kultúra ennél is több: nem elég megőrizni, nem elég élni benne és érteni. Nem elég használni, mint egy identitásburkot, hivatkozni rá, megbújni hűvös és biztonságosnak tűnő árnyékában. Jövő is, teremtésre váró holnap, alkotás, ház, amely sosem készül el, ház, amelyet mindig építünk.

Ezért a magyar kultúra ünnepe nemcsak felszabadultság, hanem szorongás is egy időben.

Az erdélyi magyar kultúra része az egyetemes magyar kultúrának. Ez csak addig közhely, amíg nem állunk neki egy olyan katalógus összeállításának, amelyben benne lenne mindaz, ami a magyar kultúra része és benne az is természetesen, ami az egyetemes kultúrában már helyet biztosított maga számára. És itt lennénk igazán nagy bajban. Szóval egy ilyen katalógus összeállítása annyira lehetetlen vállalkozás, hogy fölülírná azonnal a közhelyet.  És ez nem relativizmus, egyáltalán nem.

Mivel a görögök óta tudjuk, hogy minden dolog mértéke az ember, minden személynek meg lenne, ahogy meg is van a maga katalógusa, amely az ő szempontjából vitathatatlan. És magyar. És ez a rengeteg katalógus mind elfér egymás mellett, nem lökik le egymást a képzeletbeli polcról, s ha van egy kis szerencséjük, még dialógust is folytatnak egymással.

Tisztelt alkotók, hölgyeim és uraim!

Kulturális perspektívából 2017 remek esztendő volt. Reggelig sorolhatnánk egymásnak azokat az alkotásokat, amelyek bekerülnének a mi személyes katalógusunkba, és amelyekről méltán állíthatjuk, hogy gazdagabbá tették a magyar kultúrát, és talán részesei lesznek az egyetemes kultúrának.

Arra a kérdésre, hogy a szép és jó és igaz alkotások vagy általában véve a kultúra jobbá teszi-e az embert, nincs válaszom. Tudnék hosszasan érvelni amellett, hogy igen, jobbá teszi, megváltoztatja, megértőbbé, emberségesebbé változtatja, előrébb viszi, de aztán elbizonytalanodom. Szétnézek a világban, szűkebb és tágabb környezetünkben és újra és újra, sokszor elszörnyedve, kétségbeesve kérdem: az a sok remekmű, ami csak az elmúlt évben vagy években született, jobbá tett-e bennünket, vagy sem? Jobban ismerjük-e általa magunkat és a világunkat? Ezek által a kiváló művek által hajlamosabbak vagyunk-e a jó felismerésére és a jó választására? Bár lehet, hogy ez már nem is a kultúra célja. Lehet, hogy a kultúrának ma ilyen célja nem is lehet. Innen és ezért is a szorongás a felszabadult ünnep mellett, mert az alkotás nemcsak választ ad, hanem kérdéseket is szül, új, járatlan vagy járatlannak tűnő utakat nyit meg.

Hölgyeim és uraim!

2018 számunkra, romániai magyarok számára érdekesnek ígérkező év. Tele vagyunk kérdésekkel és szorongással, bizakodunk is, mert ismerjük azt az erős talapzatot, amelyen állunk, és ez némi ünneplésre és bizakodásra is okot ad.

Ünnepelhetjük, mondhatnánk ironikusan, hogy egyáltalán még itt vagyunk, hisz olyan száz esztendőt tudunk magunk mögött, amely alatt többször célul tűzték ki, hogy a magyar kultúra nyomait is eltörlik ebből a tájból. És bizakodóak vagyunk, mert tudjuk, hogy mit akarunk. Meg kell tudnunk vizsgálni, hogy száz évvel azt követően, hogy többségből számbeli kisebbség lettünk, milyen állapotban vagyunk. Mit tettünk száz év alatt hozzá a magyar kultúrához? Milyen hatások értek és érnek bennünket, és hogyan és milyen mértékben hatunk mi másokra, mondjuk a velünk együtt élő románok kultúrájára?

Ebben az évben is büszkén kell vállalnunk azt, hogy kik vagyunk, mit akarunk, milyen jövőt szeretnénk magunknak.

Fel kell tudnunk mutatni, hogy Kós Károly nemzedékétől mit tettünk le az asztalra, mivel gazdagítottuk a magyar kultúrát, és mivel járultunk hozzá annak a társadalomnak a gazdagításához, amelyben egy kerek évszázada telnek napjaink. Az eredménytől mi magunk is meg fogunk lepődni, de legalább ennyire fontos, hogy lássa ezt, értse ezt és fogadja el az a többségi társadalom is, amely még mindig gyanakodva néz az erdélyi magyarokra. Értékalkotó közösség vagyunk, amely szerves része a magyar kultúrának és büszkén hordozza a transzilvanista sajátosságait is.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezért is indította útjára az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában programot. Nagy örömmel és némi izgalommal jelentem be, hogy a Communitas Alapítvánnyal közösen drámaíró pályázatot hirdetünk, amely a mi transzilván létünk utolsó száz esztendejét hivatott központi témájává tenni. A felhívás szövege holnap, január 22-én fog megjelenni.

Tisztelt ünneplő közösség, engedjék meg, hogy szokásunkhoz híven, a magyar kultúra napján kiosszuk a 2017-es erdélyi magyar kortárs kultúráért díjak nyerteseinek a mi szerény díjainkat, elismeréseinket: ők idén Bréda Ferenc, Kele Brigitta és Betuker István.

Gratulálok nekik és további jó és hosszú alkotó éveket kívánok mindhármuknak.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

Elhangzott 2018. január 21-én, Kolozsváron.

 

5 perc