Előadókörút — Szatmárnémeti: Az erdélyi magyarság a két világháború között

feb-23

cikkek

A romániai magyarság 100 éve című történelmi előadás-sorozat második előadását dr. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének történésze tartotta csütörtökön az erdélyi magyarság két világháború közötti sorsáról.

A Szent István Kör által szervezett előadáson dr. Bárdi Nándor a romániai magyar kisebbség két világháború közötti történetét taglalta, három kérdésre keresve a választ: elsőként, hogy a romániai magyar politikai elit hogyan próbált integrálódni a romániai politikai rendszerbe; másrészt, hogy a román etnopolitikai rezsim hogyan próbálta átrétegezni az erdélyi társadalmat és ezen belül ez hogyan érintette a magyarokat; harmadsorban pedig arra a kérdésre kereset választ, hogyan lesz egy elszakadt nemzetrészből egy politikai közösség. Az integráció esetében három intézményt lehet figyelembe venni: a Magyar Szövetséget (1920–22 között), az Országos Magyar Pártot (1922–38) és a Magyar Népközösséget (1939–40 között) működött. A Magyar Szövetség német mintára mintegy autonóm intézmény próbálta megjeleníteni a romániai magyar politikai közösséget, egy párhuzamos intézményrendszert kívántak létrehozni a megyénkénti népirodai rendszeren keresztül. Bárdi rávilágított, hogy a román állam nagyon gyorsan felismerte a szándékot, 1921 őszén már be is tiltotta, arra hivatkozva, hogy egy párhuzamos államot akarnak a magyarok létrehozni, ami egy önszerveződő nemzeti autonómia lett volna Erdélyen belül. Ennek a szervezetnek alá voltak rendelve a pártok (a Magyar Néppárt és a Nemzeti Párt). A két párt egyesüléséből jött létre az Országos Magyar Párt, aminek a legfőbb törekvése az, hogy választói névjegyzékre jussanak be a magyarok. Tudták azt, hogy a román pártoknak előbb-utóbb szükségük lesz a magyar szavazatokra. Először 1926 februárjában az önkormányzati választásokon épp a legkeményebb magyarellenes és nemzetiségpolitikai intézkedéseket hozó Liberális Párttal együtt indultak az önkormányzati választásokon. Erdély negyvenkilenc városából harmincban könnyen győztek a jelöltjeik. Miután menesztették a liberális kormányt, az Averescu-féle néppárt került hatalomra 1926 májusában, akikkel szintén paktumot kötött az Országos Magyar Párt, ott már a kisebbségeket ért sérelmeket próbálták kezelni. Ezt követően a parlamentbe huszonhét magyar képviselő jutott be, ez nagy számnak tűnik, de nem nagy győzelem, hiszen az akkori Románia lakosságának tizennyolc százaléka, Erdély lakosságának a huszonnégy százaléka volt magyar, a parlamentben viszont csak hatszázalékos volt a képviselet. Az Országos Magyar Pártnak ettől függetlenül nagyon fontos lobbi tevékenysége volt a parlamentben. Az előadó szerint a lényeg az, hogy az Országos Magyar Párt elsősorban a jogegyenlőséget próbálta kivívni, itt már nem csak egy autonóm magyar közösségről volt szó, hanem húsz éven keresztül azért küzdöttek, hogy ugyanazok a politikai jogok illessék meg a magyarokat mint a nem magyarokat, illetve a diszkriminációt szerették volna megelőzni. A harmadik ilyen egység a királyi diktatúra időszakában egy felülről szervezett alakulat volt, ami a Nemzeti Újjászületés Frontjának a magyar etnikai tagozata, ez a Magyar Népközösség, vezetője Bánffy Miklós volt magyar külügyminiszter, aki nagyon jó kapcsolatokat ápolt Bukaresttel. Ennek a szervezetnek a legnagyobb teljesítménye az volt, hogy megszervezte és működtette a romániai magyarok nemzeti kataszterét. Itt megint kollektíven próbálták felülről megszervezni a magyar politikai közösséget. A társadalmi átalakulásban azt kell figyelembe vennünk, hogy a két világháború között a romániai magyar kisebbség szociológiai értelemben nem volt kisebbség, mert a gazdasági, társadalmi, foglalkozásszerkezetbeli, közműveltségbeli mutatói jobbak voltak mint az országos átlag, és jobbak mint a románság mutatói, hanem demográfiai és politikai értelemben tekinthető kisebbségnek, és az erdélyi románok segítségével épp arra törekedtek, hogy ezeket a gazdasági, társadalmi pozíciókat szerezzék meg. A magyaroknak ezeket a pozíciókat többé-kevésbé sikerült megőrizniük, kivéve a közalkalmazotti szférát. A legnagyobb hátrányt a magyarok az iskolarendszeren keresztül, a szakképzés és a középiskolák leépítésével szenvedték el, ekkor kezdett megjelenni a mára bekövetkezett helyzet, miszerint a romániai magyarok kevésbé iskolázottak mint a románok.

Két nagyon fontos dolgot lehet megnevezni azzal kapcsolatosan, hogy mi tette közösséggé az elszakadt magyar nemzetet, mutatott rá az előadó: a kisebbségi társadalom eszméje (ehhez megvoltak a saját intézmények az egyházakon belül, az egyesületekben) és a népszolgálat értékrendje vagy habitusa, ami egy keresztény-szociális eszmerendszert hozott magával, ami a közösség és a nemzeti érdeknek az elsődlegességét hangsúlyozta.

 

Forrás: www.frissujsag.ro

4 perc