Bővült a kolozsvári magyar kultúrát bemutató participatív kiállítás

nov-28

cikkek

Az RMDSZ háromnyelvű, A  kolozsvári magyar kultúra 100 éve című  kultúrtörténeti kiállítása újabb pannókkal bővült a napokban. Ezek Kolozsvár magyar kultúrtörténetének elmúlt száz évét mutatják be a múlt és a jelen perspektívájában, valamint megmutatják, miként látja a város saját, százéves kultúráját. A 8. Ünnepi Könyvhéten induló, mostanra közel 60 pannóra bővülő tárlat része a Szövetség 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában című centenáriumi programsorozatának.

A pannókon ma már közel 60 kolozsvári és erdélyi meghatározó történet látható magyar, román és angol nyelvű ismertető szöveggel – hangsúlyozta Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke: „a participatív kiállítást azokkal a munkákkal sikerült bővíteni a napokban, amelyeket kolozsvári intézményektől, kolozsvári emberektől kaptunk. Feltett célunk, hogy december végéig újabb adatokkal bővítsük a tárlatot, továbbra is számítunk az intézmények, kolozsvári lakosok együttműködésére ebben.”

Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, társszervező elmondta: a kiállítás azzal a céllal indult, hogy bemutassák a közönségek az elmúlt 100 év értékeit és értékteremtőit, azokat az alkotókat és intézményeket, akik és amelyek hozzájárultak az elmúlt száz év örökségéhez. „Ez a kiállítás a magyar és román közösségnek, valamint az idelátogató turistáknak egyaránt szól, ezért jelent meg három nyelven. Az a szándékunk, hogy tovább bővítsük, reméljük, hogy ez a 60 mű csak egy köztes állomás és tovább bővül a tárlat, valamint szeretnénk, ha megjelenne könyv formájában is” –hangsúlyozta H. Szabó Gyula.

A Kolozsvár elmúlt száz év kultúrtörténetéhez kapcsolódó alkotásokról (könyvborítók, festmények, rajzok, szobrok, színházi plakátok, arcképek) készült fotókat továbbra is a programiroda@rmdsz.ro e-mail címre küldhetik.

A kiállítás az RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában című centenáriumi évre tervezett programsorozatának része, amely a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Communitas Alapítvány támogatásával valósult meg.

2 perc