Bartha Bíborka műépítész: az erdélyi sokszínűséget akartam láttatni

10 Napja

cikkek

A centenárium alkalmából állított össze egy sokrétű kiállításra valót a brassói műépítész, Bartha Bíborka az Etnovember fesztivál képzőművészeti alkotásokat, fotókat és faipari dizájn terveket sorakoztató első napjára. Az erdélyi díszítőművészetet újraértelmező, több technika ötvözetéből született munkáiról faggattuk az alkotót, aki elsősorban ennek a kultúrkörnek a sokszínűségét igyekezet bemutatni a hagyományos és újszerű összefonódásában. Szerinte a felhasznált motívumok univerzálisak, így valamennyi erdélyi közösség magáénak érzi és azonosulni is tud ezekkel, ez pedig egyben a művész üzenete is: tudjunk örülni annak, amink van. Itt van tehát egy magyar verzió a centenáriumra.

Hogyan jött az ötlete egy magyar műépítésznek, hogy a centenárium égisze alatt az erdélyi díszítőművészet átértelmezését válassza kiállítása tárgyául?

Nekem általában organikusan jönnek az ötleteim, semmit nem szoktam előre eltervezni. Persze, a kiállítás témája itt eléggé szűk, de úgy gondolom, eléggé színesen tudtam megfogalmazni, hiszen maga az 1918-as év Romániája is nagyon sokszínű. Tulajdonképpen ezt is akartam megmutatni. Ezt a sokszínűséget nagyon aktuális témának tekintem, amelyet jól meg is lehet mutatni ezekben a valójában hagyományos elemeken alapuló geometrikus formákban. A kiállítás munkái mindazonáltal nemcsak geometrikus elemeket dolgoznak fel, hanem például beloptam ezek közé a tulipán motívumot is. És azt is fontosnak tartottam itt, hogy ezeket az elemeket – köztük a tulipánt – a magyar mellett a többi romániai közösség is hagyományosként, sajátjaként ismeri fel, még akkor is, ha náluk nem szerepel a legfontosabb motívumok között.

Ha meg kellene határoznod, hogy az 1918 előtti és utáni időszakban mi jellemzi az erdélyi magyar díszítőművészetet, hogyan fogalmaznál? Hogyan jeleníted meg ezt a jelleget a munkáidban?

A kilenc kiállított munkámon felfedezhető, hogy az említett tulipán motívum – de általában a virágmotívumok – meghatározó eleme ennek a művészetnek, ami egyfajta vidámságot kölcsönöz neki. Ezt próbáltam én modern újraértelmezésben érzékeltetni ezekben a munkákban, és ehhez hasonlóan korszerű procedúrát választottam: egy nagy présen dolgoztam, technikaként pedig a vegyes kivitelezésű kollázstechnikát alkalmaztam, de persze grafikai és kirigami elemek is megtalálhatók itt harmonikus egybefonódásban. A színek tekintetében is több variánsban gondolkodtam, hiszen ez is jellemző ránk: a hagyományos – sötétkéken, feketén, piroson alapuló – színvilág mellett modernebb, frissebb színeket – narancsszínt és világoszöldet – is használtam. Mindezt úgy, hogy a színek és a formák is harmóniában legyenek egymással. Az erdélyi díszítőművészre amúgy az jellemző, hogy a különböző nemzetiségű közösségek eltanulták egymástól azt, ami szép és jó, de ugyanakkor megőrizte mindenik a maga jellegzetességeit. Én ezt is be akartam mutatni, hogy mennyire sokszínű ilyen szempontból is az erdélyiség.

Milyen dokumentációra alapoztál a munkák elkészítésében, mi jelentette számodra az elsődleges ihletforrást?

Már a doktorátusom témája is ebbe az irányba mutatott, hiszen a vernakuláris építészetet kutattam, és ezen belül a hagyományos, főként fából készült struktúrákat tanulmányoztam, így bukkantam rá nagyon sok olyan részletre, amit a munkáimban felhasználtam. Szerintem a tárlatlátogató is igen hamar felfedezheti a munkák szoros kapcsolatát az építészettel, már csak abban a tekintetben is, hogy a kompozícióimban nagyon erősek, markánsak a vízszintes és függőleges elemek…A hagyományos elemek megfigyelésén túl, persze, könyvészetre is támaszkodtam, és fontosnak tartom ezt is. De ugyanakkor sokat utazgattam – Székelyföldön és Szászföldön, értem ez utóbbi alatt Brassó és Szeben megyét –, hogy minél több eredeti népművészeti tárgyat is lássak, megfigyeljem ezeken a hagyományos díszítőelemeket. Semmit sem vettem át viszont abban a formában, ahogy megtaláltam, átszűrtem egy nagyon szigorú személyes filteren. Ami a tanulmányútjaimat illeti, nem akartam nagyon eltávolodni Brassótól, mert alapvetőnek tartom azt, hogy először azt ismerjem meg, ami a környékünkre, környezetünkre jellemző, és csak azután lépjek tovább. Egyébként annyira megtetszett ez a zóna, hogy tényleg itt ragadtam, és öt éve csak itt bolyongok, mert még mindig van felfedeznivaló. Ez a hozzáállásom közvetetten is befolyásolta azt, ahogy végül összeállt ez a kilenc munkából álló tárlat.

Mielőtt hozzáláttál volna, hogyan fogalmaztad meg magadban a centenárium jelentését, jelentőségét? Gondolkodtál-e ezen akár magánemberként?

Nem gondoltam erre kifejezetten. Szerintem ilyen tekintetben száz százalékosan művész vagyok, inkább az volt, hogy az a téma, amit én megtaláltam magamnak – és ez általában így szokott történni –, beletalált abba a felkérésébe, amit a munkák kivitelezésekor kaptam. Őszintén, én nem is gondoltam eleinte arra, hogy ilyen jól illeszkedik majd abba, amiről az Etnovember fesztivál szólt az idén. Persze, inspirált is a felkérés, de itt azt is el kell mondanom, hogy az első munkát, amelyből a kiállítás kinőtt, 2015-ben készítettem, tehát már korábbról érdekelt az, hogy melyek a mi erdélyi értékeink és hagyományaink. De ezt akkor abbahagytam. 2018 elején jött az ötletem, hogy akkor ebből legyen egy gyűjtemény, és ezt az új ajtót az a három évvel ezelőtti munkám nyitotta ki. Ezt folytatni, gazdagítani is szeretném a későbbiekben.

Elárulnád, hogy milyen irányú folytatást tervezel?

Még nem tudom, mert nem szeretek tervezni. Talán egy másfajta kromatika felé vinném el és formailag is egy absztraktabb irányt választok, esetleg. Mert úgy látom, hogy ez még fokozható, lehet ennél absztraktabb. De ezt majd később fogom kitalálni. Én is kíváncsi vagyok, hogy hová visz ez az út, mi lesz az irány… Ez számomra is kihívás, mert a nagyon absztrakt felé még soha nem merészkedtem.

Gondolom, az Etnovember fesztivál multikulturális szellemisége is némiképp segítette az eddigi irány kialakulását. Azonban azt is hadd jegyezzem meg, hogy az a fajta harmónia, amelyen a fesztivál szellemisége alapul – a különböző nemzetiségű közösségek egyenrangúsága – nem túl gyakran fedezhető fel a társadalomban. A te munkáid üzennek-e valamit e tekintetben?

Pontosan erre akartam használni a nonfiguratív, az absztrakt előnyeit, hogy üzenjek, mert ezeket mindenki érti, ezért összehozza az embereket. És szerintem itt, Brassóban ez is a legkorrektebb hozzáállás: úgy fogalmazzak ezekben a képekben, hogy bárki megtalálja magát bennük, aki ránéz ezekre a motívumokra. Mert lényegében ezek az elemek univerzálisak. Aki meglátja, például a tulipán motívumot össze tudja kapcsolni valamivel, ami az övé. Ez is lenne az üzenete ennek a kiállításnak, hogy legyünk nagyon nyitottak, és közben értékeljük azt, amink van. Ezért sem akartam különösebben címet adni ennek a tárlatnak, mert nem szerettem volna azt, hogy bármilyen irányba elsodorja az értelmezést. Az a fogalom pedig, hogy motívum/motive minden nyelven ugyanazt jelenti és a folytatás gondolatát, lehetőségét is megadja.

A végére hagytam, holott nem egészen mellékes: nem mondható teljesen szokványosnak az – bár erre épp Kós Károly példája cáfol rá –, hogy egy műépítész képzőművészeti alkotásokban kommunikál. Hogyan tekintesz te erre a kifejezésformára, mi a számodra otthonos benne?

Inkább családiasnak mondanám, hiszen édesapám Bartha Árpád képzőművész, én pedig ettől az évtől a Romániai Képzőművészek Szövetségének a tagja lettem, tehát immár „hivatalosan” is képzőművész. Az édesapám példája mellett az a technika is meghatározó volt számomra, amelyben ő dolgozik, tőle tanultam ezt a nagyon sokszínű technikát, amelyet ő már a hetvenes évektől alkalmaz a munkáiban. Így nőttem fel, ebben a kollázs technikában, a kirigami használatban és változatos kromatikában. De úgy sikerült ezt a saját elképzeléseimbe beemelni, hogy egyszerre a műépítészi gondolkodásom is jelen van a munkáimban. És nekem ez a kettősség nagyon tetszik, jól érzem magam benne.

Milyen visszajelzéseket kaptál a kiállított munkákról?

Nemcsak románok és magyarok, hanem angolok és belgák is voltak a tárlat látogatói között és tőlük is pozitív visszajelzéseket kaptam, hiszen amiket itt feldolgoztam, azok az egyetemes kultúra részei is, így könnyű érteni és megfejteni. Még úgy is, hogy én egy eléggé friss átértelmezésben fogalmaztam újra ezeket a hagyományos motívumokat.

 

 

Forrás: www.maszol.ro

7 perc