A magyar irodalmi nyelv történetének tudósa Hosszúaszón született, középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte és Székelyudvarhelyen fejezte be. 1948-ban érettségizett, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem angol–német szakára iratkozott be, de időközben az oktatási rend átalakult, így oklevelét magyar nyelv és irodalom szakon szerezte meg 1952-ben.
Már negyedéves diákként gyakornok a nyelvészeti tanszéken, 1953-tól tanársegéd. Egyetemi pályája egyenes vonalban ívelt tovább: 1957-től adjunktus, majd docens, és 1971-től nyugdíjba vonulásáig egyetemi professzor, a román akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények című folyóiratának főszerkesztője. Emellett mint vendégtanár oktatott a bukaresti egyetemen, Miskolcon, Pécsett, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékének állandó vendégmunkatársa is volt.
Pályafutásának elején, az ötvenes évek derekán magyar nyelvjárástant és nyelvtörténetet oktatott. Ekkor csatlakozott a tanszék nyelvjáráskutatási programjához, mely végül doktori értekezésének alapjául is szolgált, a Küküllő menti nyelvjárást tanulmányozva.
A hatvanas években foglalkozott a román–magyar nyelvi kölcsönhatás kérdésével is. Érdeklődése azonban mindinkább a stilisztika, stílustörténet és stíluselemzés felé fordult.
Az 1970-es években írott tanulmányai már a stilisztika és a szövegnyelvészet összeérési pontjaival foglalkoznak, esetenként egészen tárgyilagos elemzések formájában, máskor meg a stilisztika nyelvelméleti alapjait taglalva. Számos kiadásban jelent meg Kis magyar stílustörténet című könyve (1970-ben először), mely a különböző stilisztikai irányzatokat veszi számba, legfőképpen a hozzá közel álló szecessziót. A nemzetközi nyelvészeti kutatási fejleményekkel mindig lépést tartott, az alkalmazott stilisztika új tudományának megteremtőjeként tartják számon. A stílustörténet szűk értelmezését gyakorolta, mely a stílust nyelvi kifejező formaként fogja fel, a szépírói stílustörténetre fókuszálva. Előtérbe helyezte a stilisztika szövegtani kidolgozását, mely a legnagyobb nyelvi egységre, a szövegre koncentrál, ezáltal létrehozva egy interdiszciplináris tudományágat, melyben a szövegiség válna kiindulóponttá.
Számos tudományos társaság tagja volt, Lotz-emlékéremmel is kitüntették. Magán- és tudósemberként is csendes és szerény életet élt. Tömör és elegáns stílusban beszélt, takarékosan bánt a nagy szavakkal. Nyugdíjaztatása után is tovább járta oktatóként a különböző magyar területek egyetemeit. Könyvtárát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékére hagyta.
Kolozsváron, a Kismező utcai temetőben temették el.
A háromszéki o-zás történetéből. Kolozsvár, 1960.
Petőfi és Arany népi realizmusának főbb stílusjegyeiről. Kolozsvár, 1964.
A kalotaszegi nyelvjárás igeképző-rendszere. Budapest, 1965.
A magyar igei aspektus kérdéséhez. Kolozsvár, 1966.
Megjegyzések Csokonai stílusáról. Kolozsvár, 1966.
Megjegyzések József Attila stílusáról. Kolozsvár, 1966.
Kis magyar stilisztika. (társszerző) Bukarest, 1968.
Kis magyar stílustörténet. Bukarest, 1970.
A nyelv világa. Nyelvről, nyelvtudományról mindenkinek. (Péntek Jánossal és Teiszler Pállal) Kolozsvár, 1972.
A mai stilisztika nyelvelméleti alapjai. Kolozsvár, 1977.
Kis magyar stílustörténet. Budapest, 1982.
Szövegnyelvészet és stilisztika. Budapest, 1988.
A magyar szépírói stílus történetének fő irányai. Budapest, 1998.
RoMIL
Kabán Annamária: Diszciplináris kölcsönhatások. Emlékezés a 90 éve született és 10 éve elhunyt Szabó Zoltánra. Magyar Nyelv, 2017/113.
Fotó: Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék
3perc