Kallós Zoltán

Arcképcsarnok Válaszút, 1926. március 26. – Válaszút, 2018. február 14.
néprajzkutató, folklorista

Elemi iskoláit szülőfalujában, Válaszúton végezte, az itt élő románok és cigányok folklórját már fiatalon megismerte, és nyelvüket is megtanulta. Iskoláit Sepsiszentgyörgyön és a kolozsvári Református Kollégiumban folytatta, itt szerzett tanítói oklevelet 1946-ban. A felekezeti iskolában szokás volt a folklórgyűjtés; magyartanára, Nagy Géza buzdítására nyaranta gyűjteni kezdte a szülőfalujában énekelt dalokat. Emlékei szerint kottát írni ekkor még nem tudott; a népdalok szövegét egy füzetbe jegyezte le, a dallamokat pedig memorizálta. Válaszúti népdalgyűjtését az Ifjúsági Keresztyén Egyesület lapjának versenyén első díjjal jutalmazták.

Kezdetben a kalotaszegi Magyarvistán tanított (1946–1950), majd a moldvai Lészpeden (1956–1957), ekkor alkalma nyílt e két vidék népművészetét is megismerni. 1951 és 1955 között elvégezte a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolát, tanárát, Jagamas Jánost több gyűjtőútra elkísérte, vele jutott el legelőször a moldvai magyar közösségekbe is. Rövid ideig a marosvásárhelyi Népi Alkotások Házának szakirányítója volt (1957–1958).

Politikai nézetei miatt 1958-ban, amikor már Gyimesben tanított, két évre bebörtönözték. 1960–1968 között a gyimesi faipari vállalat tisztviselőjeként dolgozott, az ott töltött időszakról így emlékezett egy 2006-ban készült interjúban: „Ez nagyon jó volt, mert dolgoztam a gyárban, az irodán és kint az erdőn is, és akkor nem tudták, hogy hol vagyok. A közvetlen főnököm elengedett egy-egy hétre is Moldvába. Mentem be Moldvába, s nem tudták, hogy hol vagyok, mert messze voltam, 25–30 km-re fent az erdőben, a havasokban. Ezért tudtam gyűjteni.”

Kolozsváron való letelepedését követően is többször utazott gyűjtőútra, noha ebben az időszakban ez nem volt veszélytelen vállalkozás.

Gyűjtői tevékenységének sikeressége minden bizonnyal annak tudható be, hogy a felkeresett embereket nem pusztán adatközlőnek tekintette, hanem átérezte mindennapi nehézségeiket, s problémáik megoldásában igyekezett részt vállalni.

Etnomuzikológiai tevékenységére korán felfigyeltek Magyarországon is, maga Kodály Zoltán küldött neki hordozható magnetofont, hogy megkönnyítse a fonográffal végzett munkáját. A Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és a Gyimesben a folklórnak szinte minden műfaját gyűjtötte, különös tekintettel az énekes és hangszeres zenére, a népszokásokra és a szokásköltészetre, de a tárgyi kultúra is foglalkoztatta. Nagy szerepe volt az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom létrejöttében és elterjedésében.

Cikkeit és tanulmányait a Művelődés, az Utunk, a budapesti Néprajzi Közlemények és Tánctudományi Tanulmányok, a kecskeméti Forrás, a debreceni Műveltség és Hagyomány közölték.

Köteteinek sorát a Kriterion Könyvkiadó által 1970-ben (majd 1973, 1974, 1977-ben Budapesten) kiadott Balladák könyve nyitotta meg, amely négy néprajzi vidék új és archaikus balladaköltészetét ismertette, nagyrészt hangzóanyaggal kísérve. Következő, Új guzsalyam mellett című kötete (1973) monografikus jellegű, a klézsei Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa által közölt népdalokat és balladákat tartalmazza. 1989-ben jelent meg a Martin Györggyel közösen összeállított Tegnap a Gyimesben jártam, 1996-ban a Balladák új könyve. Két utolsó kiadványa a 2003-ban megjelent Világszárnya, valamint a 2004-ben publikált Elindulék este guzsalyasba, amelyek moldvai magyar népmeséket, illetve népköltészetet adnak közre.

A rendszerváltást követően 1992-ben Válaszúton létrehozta a Kallós Alapítványt, melynek fő célja a népi szellemi és tárgyi javak népszerűsítése, szórványkollégium, múzeum működtetése, valamint nyári népzene- és néptánctáborok szervezése.

Számos rangos kitüntetésben, díjban részesítették, ezek többek között: Magyar Művészetért Díj (1993), Kossuth-díj (1996), Kisebbségekért Díj (1997), Magyar Örökség Díj (2000), EMKE-díj (2000), Bartók Béla-emlékdíj (2006), a Magyar Művészeti Akadémia Díja (2015, életműdíj), Kossuth-díj (2017), Europa Nostra-díj (2017), Corvin-lánc (2018). Neki ítélték A Csángó Kultúráért Díjat is, ezt azonban nem vette át, mondván, nem ért egyet a szórványkultúra támogatásának gyakorlatával.

Forrás

RoMIL

Csinta Samu: A lélekmentő. Hagyományok Háza, 2016.

Kerényi Mária: Jegyezte Kallós Zoltán. Muzsika, 1972, 11. sz.

Kiss Eszter Veronika: Kallós Zoltán: Ez a kultúra tartott meg minket ezer évig. (mno.hu/grund/ 1302453;) (*2018.05.10.)

Virt László: A balladás ember Budapesten – Kallós Zoltán. Honismeret, 1985. 13. sz.

Fotó: Wikipédia

4perc