Elemi iskoláit Radnóton végezte, 1939-től a marosvásárhelyi Református Kollégium diákja lett. Észak-Erdély Magyarországhoz csatolása után édesanyjával Marosvásárhelyre költözött. 1947-ben érettségizett, ősztől a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem diákja lett. 1949-ben egy kétszáz fős csoport tagjaként szovjet ösztöndíjban részesült. A szverdlovszki (jekatyerinburgi) Makszim Gorkij Egyetem diákja volt 1954-ig. Hazatérése után a bukaresti Mezőgazdasági Kutatóintézet növényvédelmi részlegének a munkatársa volt, majd a Növényvédelmi Kutatóintézet kisemlős-laboratóriumának a vezetője. 1959-ben a moszkvai Lomonoszov Egyetemen védte meg doktorátusát Románia rágcsálóinak ökológiai faunisztikája témakörben. Szovjetunió-beli tartózkodása alatt ismerte meg és vette feleségül Maja Sutovát, aki tudományos munkatársa lett. Közös gyermekük, Olga Hamar ma is Moszkvában él.
A hatvanas évek második felében lehetőséget kapott, hogy a sarkkörtől északra fekvő tundrákon kutasson. Az Ob folyó torkolatvidékén bekapcsolódott egy nemzetközi kutatócsoport munkálataiba, megfordult a Jamal-félszigeten és az Ob mellékfolyói mentén. Kutatásai érintették az Ob folyó hegyi szakaszait és az északi Urált is, olyan területeket, ahol vogulok, osztjákok és nyenyecek élnek. Az ő tapasztalataikat is figyelembe vette a kutatások során. E kis népek életéről is készített már-már etnográfusi igényű feljegyzéseket és rengeteg fényképet. Értékes gyűjteménnyel tért haza. Könyveiben (Napkeleti ösvényeken, 1963, Véget nem érő nappalok, 1971) részletesen beszámolt ezekről az élményekről.
1970-ben docensi fokozatot szerzett, a Szovjet Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. Hazatérve Bukarestben élt, a Román Tudományos Akadémia munkatársaként dolgozott.
Mivel időközben elvált orosz feleségétől, sorozatos vegzatúrának tette ki magát. Ezzel egy időben – számos magyar értelmiségihez hasonlóan – eltávolodott a szocialista államideológiától.
Második felesége Nagy Éva volt, egy lányuk született. Kizárták a pártból, a belügy állandóan zaklatta, s míg korábban nyugat-európai és észak-amerikai konferenciákra is kiengedték, ezután korlátozták az utazásait: azt kívánták tőle, hogy változtassa nevét Homorodeanura, és akkor ismét kap útlevelet.
1954-től folyamatosan publikált, több mint száz tudományos (zoológiai, ökológiai, mezőgazdasági) és ismeretterjesztő cikke, valamint önálló és társszerzővel írt műve jelent meg magyar, román, orosz, angol, francia és német nyelven.
Bukarestben hunyt el, a marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra.
Din viaţa rozătoarelor. Bukarest, 1967.
Populaţii de animale. (Alexandru Tuţă társszerzőjeként.) Bukarest, 1974.
Viselkedések az állatvilágban. Bukarest, 1982.
Új magyar életrajzi lexikon; RoMIL
www.napkut.hu (*2018.04.11.)
Hamar Zsuzsa közlései
2perc