Baász Imre

Arcképcsarnok Arad, 1941. február 22. – Sepsiszentgyörgy, 1991. július 16.
képzőművész, grafikus, akcióművész

A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán végzett 1972-ben. Feszt László tanítványa volt, akinek technikai tudását nagyra becsülte. Diplomamunkája egy illusztrációsorozat volt a Kalevala finn eposzhoz, amely a Nagy Kálmán készítette s a Kriterion Könyviadónál megjelent új fordításában (1972) vált szélesebb körben ismertté. A munka sikerét jelzi, hogy még abban az évben elnyerte a bukaresti Országos Könyvszalon II. díját. Ezzel kezdetét vette könyvillusztrátori karrierje, hiszen a Kalevala illusztrálására később az Európa és a Helikon Kiadó is felkérte (1975). A Kalevala illusztrációinak sikere eljutott Helsinkibe is, de csak utólag, 1988-ban kapta meg a hatósági hozzájárulást, hogy alkotói ösztöndíjjal Finnországba utazhasson.

Az egyetem befejezése után megpályázta a kolozsvári magyar színház díszlettervezői állását, ám nem kapta meg; a kijelölt gyári állást nem foglalta el. 1972-ben feleségül vette a gordonkaművész Szűcs Júliát, ikerlányaik Eszter és Anna (1974). Négy évig Kolozsváron dolgozott szabadúszó művészként, majd 1976-ban Sepsiszentgyörgyre költözött, ahol a városi képtár művészeti vezetője lett. Ott is folytatta illusztrátori munkáját, a Kriterion Kiadónak és a Korunk folyóiratnak dolgozott leginkább.

Pezsgést vitt a város művészeti életébe, 1977-ben műtermet kapott, kiállításokat szervezett. Második felesége a Marosvásárhelyen született – szintén képzőművész – Szigeti Pálma, 1980-ban lányuk született, Orsolya, aki a bukaresti képzőművészeti főiskola grafika szakán végzett, ő is Sepsiszentgyörgyön él és alkot.

Baász Imre a nyolcvanas években új művészi kifejezőeszközöket dolgozott ki, elkészítette első installációit, akcióművészettel kísérletezett (pl. A mítosz születése, 1981; A bőrönd elföldelése, 1981; A helyszín, 1983; Egy képzelt repülés veszélyei, 1986).

1983-ban elkészíti A Föld sebei című grafikai sorozatát. Az állambiztonsági szervek már a hetvenes évek végétől megfigyelés alatt tartották. 1982-ben menesztették múzeumi állásából, ismét szabadúszó lett. 1985-ben a Román Képzőművészek Szövetsége az Év Grafikusa Díjjal tüntette ki.

Folyamatosan szerepelt tárlatokon, több egyéni kiállítása is volt Sepsiszentgyörgytől Budapestig, főleg erdélyi nagyvárosokban, de Svájcba és Finnországba is eljutottak a művei. 1990-ben megszerezte az egykor megpályázott állást, a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, ugyanakkor a bukaresti Képzőművészeti Főiskola tanára is lett.

Művei gyakran moralizálók, egzisztenciális kérdéseket feszegetnek, művészetének fontos motívuma volt a romániai magyarság kisebbségi helyzete.

Az alkotói tevékenység mellett a művészeti élet egyik aktív egyénisége volt, ő szervezte a Medium 1. (1981) és a Medium 2. (1991) országos ifjúsági avantgárd kiállításokat, valamint a Szent Anna-tó parti AnnART akcióművészeti fesztivált.

Alkotó energiája teljében orvosi műhiba áldozata lett, életműve torzó maradt.

Díszlettervei

Bornemisza Péter: Elektra. (Kolozsvári Állami Magyar Színház, 1974)

Harold Pinter: A gondnok. (Székelyudvarhely, 1982)

Könyvillusztrációk

Kalevala. Bukarest, 1972; Budapest, 1975.

Hervay Gizella: Zuhanások. Bukarest, 1978.

Borisz Pilnyak: Meztelen év. Budapest, 1978.

Kiállításai

Kolozsvár, 1970. (Sipos Lászlóval közösen; ua. Bukarestben és Marosvásárhelyen is)

Arad, 1971. (egyéni kiállítás)

Békéscsaba, Gyula, 1971. (aradi művészekkel közösen)

Kolozsvár, 1973. (kollektív metszet-kiállítás)

Csíkszereda, Arad, 1974. (önálló kiállítás)

Kolozsvár (Korunk Galéria), 1974, 1977. (önálló kiállítás)

Szárhegy, művésztelep, 1975.

Arad, Bukarest, 1976. (ex libris kiállítások)

Sepsiszentgyörgy, Kovászna, 1977. (kollektív tárlatok)

Brassó, Székelyudvarhely, 1983. (önálló kiállítás)

Turku, Stockholm, 1988.

Hollandia, 1991. (kollektív tárlat)

Sepsiszentgyörgy, 1991. február (50. születésnapjára)

Budapest, 1994.

 

Forrás

Chikán Bálint: Baász Imre (1941–1991). [katalógus] Budapest, 1994.

Baász Szigeti Pálma – hatvan. Sepsiszentgyörgy, 2014. 37–40. o.

Kántor Lajos (szerk.): Könyv, grafika. Könyvművészet Erdélyben. Kolozsvár, 2011.

Ütő Gusztáv: Akcióművészet Székelyföldön. Sepsiszentgyörgy, 2014.

Gazda József: Baász Imre alkotó racionalizmusa. Korunk, 1986. 9. sz. 679–682. o.

Fotó: A Székely Nemzeti Múzeum fotótára

4perc